Maserati Bora
(Matchbox)
felújítás
A hetvenes évek közepén, a
gyengülő gazdasági tényezők és ezáltal az autózási szokások megváltozása, a kisszériás sportautók korszakának a
hanyatlását is előrevetítette. A Maserati Bora is ennek a kornak a tanúja.
A Citroen érdekeltséget
szerzett a Maseratiban 1968-ban és így fölmerült egy középmotoros kétüléses
sportkocsi kifejlesztése. A Lamborghini ,a De Tomaso és persze a Ferrari már
rendelkezett ilyenekkel, így a Maseratin volt a sor, aki egy évvel később meg is
jelentette a prototípust. Genfben mutatták be 1971-ben.
A kocsit a híres olasz
dizájner Giorgetto Giugiaro tervezte. Csővázas acél karosszériája CW 0.3 értékű
volt és számos technikai újítást tartalmazott, ami ebben a kategóriában ritka
volt. Teleszkóposan mozgatható és dönthető kormányoszlopot tettek bele, ami
különösen praktikus egy ilyen szűk beltérben. Szintén állítható volt a
hidraulikus pedálsor is. Konkurenseivel ellentétben ennek a kocsinak voltcsomagtartója, elöl. Kétrétegű üvegezés és kárpitozott alumínium burkolat
választotta el a motorteret az utastértől.
Középen elhelyezett 4.7
literes majd később 4.9 literes V8-as motor hajtotta, ötsebességes ZF váltóval.
Ez nagyjából a 280 km/h sebesség elérésére is alkalmas volt. A Citroentől
származó nagynyomású hidraulikus rendszert építettek bele, ami a fékek és a
pedálok működtetésén túl mozgatta az üléseket is és ez a rendszer
nyitotta-zárta a rejtett első lámpákat is. Összesen 564 darab készült belőle a
gyártás 1978-as befejezéséig. Készült belőle két gyári versenyautó is egy
műkedvelő francia Maserati kereskedő értelmetlen megbízásából, de soha
nem került homologizálásra egyetlen kategóriában sem – nyilvánvalóan az
elenyésző példányszám miatt.
Az én kisautómat ( a Verdabörze használtautós szekciójában találtam) a Matchbox
1972-ben jelentette meg a jellemző metál lila színben. Más színekben is
létezett, sőt más változatban is. Arany, fekete (lángokat imitáló matricával),
világoszöld, metálkék színekben jóval kisebb példányszám került ki. Készült
King Size méretben is(K-56), nem nyitható ajtós változatban, ezt ezüst színűre
fényezték. Ennek viszont az eleje volt nyitható. A Bulgáriában készült
példányoknál cifrább színek is előfordultak, ezek viszont elég ritkák. A kocsi
– az akkori Matchbox dizájn trendnek megfelelően - jóval tömörebb hatást kelt
(kiváltképpen a jókora kerekekkel, amik kétféle dísztárcsa változatban is
léteztek alatta), mint amilyen filigrán a kocsi a valóságban. Ha nem látjuk az
eredetit, akkor a kisautó még nagyon szép formát mutat. Az ajtók nyílnak, a
részletek szépen kidolgozottak. Ám például elölről ránézve elég torz képet mutat, pláne, ha mellétesszük az eredeti fotóját is.
Az eredeti látványa néhol hasonlít a modellére, néhol
A felújítás során nem az
eredeti állapot visszaállítására törekedtem, hanem valami sportos-elegáns színt
kerestem a kocsinak. Lehet, hogy akkoriban ez a szín nem volt jellemző a
nyugat-európai kétüléses sportkocsikra, de mai szemmel teljesen elfogadható. Így
lett egy kis átkötés a két korszak között. Az eredeti kerekek jó állapotban
voltak, így visszakerültek a kocsi alá. Az eredetileg a kocsi orrán levő
matrica (a hosszanti csíkon a nyolcas vagy hármas számmal) annyira idegen a
kocsitól, hogy meg sem fordult a fejemben a legyártása és visszahelyezése.
Szép lett! Nekem a lila van meg, az még rugózik, a későbbi példányok már nem (úgy, mint a Mercedes 350-esnél is történt).
VálaszTörlés