2024. január 9., kedd

Racing 19.: F1 Brabham

 Brabham BT52

(Polistil)

felújítás

 

A Brabham BT52-t Gordon Murray tervezte az 1983-as szezonra. BMW M12/13 négyhengeres 1,5 literes turbófeltöltős sornégyes motor hajtotta, amelyet körülbelül 850 lóerősre hangoltak be. A kis tömegű (540 kg) autó így elég hatékonynak bizonyult. Miután az előző szezon végén betiltották a ground effect (passzív leszorítóerős kialakítású padlólemez) aljú autókat, az FIA biztonsági okokból előírta, hogy minden autót sík padlólemezzel kell burkolni alul, így a BT52-nek rövid, szögletes oldaltartói voltak, hogy stabilabb legyen. Murray kockáztatott is, és az autók tömegének körülbelül 70%-át hátrafelé mozgatta, hogy nagyobb tapadást szerezzen. Az autó jellegzetes, dart alakú profillal és túlméretezett hátsó szárnyal rendelkezett, hogy a lehető legnagyobb leszorítóerőt visszafogja, míg a monocoque alumíniumból és szénszálas kompozitból készült, hogy a lehető legalacsonyabb legyen. Kis üzemanyagtartályt helyeztek el magasan a vezető mögött, mivel már ismét lehetett verseny közben tankolni.  A pilóták Nelson Piquet és Riccardo Patrese voltak.


A kisautó vonzóan szép formájú, látszik, hogy gondos munkát végeztek a tervezői. A felújítás során az eredeti modell illetve az eredeti autó dekorációját igyekeztem megalkotni kicsiben.



 A Motor Racing Developments Ltd., közismert nevén Brabham egy brit versenyautó-gyártó és Forma-1-es versenycsapat volt. Az 1960-ban Jack Brabham ausztrál pilóta és Ron Tauranac brit-ausztrál tervező által alapított csapat négy pilóta- és két konstruktőri világbajnokságot nyert 30 éves Forma-1-es története során. Az 1960-as években a Brabham volt a világ egyik legnagyobb és legmenőbb versenyautó-gyártója, több mint 500 autót épített, amelyeket különböző versenycsapatoknak adtak el. Ebben az időszakban a Brabham autókat használó csapatok bajnokságot nyertek a Forma-2-ben és a Forma-3-ban. A Brabham autói az Indianapolis 500-on és a Formula 5000-es versenyeken is részt vettek. A csapat az 1980-as években még két Forma-1-es pilótabajnokságot nyert a brazil Nelson Piquet-vel, aki az első turbófeltöltős autóval nyert bajnokságot. A BMW M12-es motorral meghajtott autók harmincöt Grand Prix-győzelmet arattak. A brit üzletember, Bernie Ecclestone az 1970-es és 1980-as évek nagy részében a Brabham tulajdonosként tűnt föl a Forma-1-ben. Az 1992-es szezon közepén a csapat pénzügyileg összeomlott, mivel az akkori tulajdonos a Middlebridge nem tudta törleszteni a kölcsönöket.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése