2024. június 21., péntek

Boss 5: A versenyző

 Boss IMSA Mustang (5)

(Matchbox)

átalakítás

 


 Az eredeti Boss Mustangot már a Matchbox is följavította (a jól sikerült formáról még egy bőrt lehúztak), így az én változatom inkább csak a dekorációt érintette. Úgy ítéltem meg, hogy a csillogó belső jól mutat a fekete kaszniban, így azt is meghagytam olyannak. Az 1983-ban megjelentetett fekete IMSA változatot követte aztán sárga, piros, narancs szín is, különféle dekorokkal egészen 1999-ig. A vége felé már egészen elképesztő kerekeket tettek alá, de játszótereken ez nem okozott gondot.








Az IMSA a WIKI szerint: a Nemzetközi Motorsport Szövetség (IMSA) egy észak-amerikai sportautó-versenyeket szankcionáló szervezet, amelynek székhelye a floridai Daytona Beach-ben található, az FIA ACCUS részlegének fennhatósága alatt. John Bishop, az SCCA (Sports Car Club of America) korábbi ügyvezető igazgatója és felesége, Peggy indította el 1969-ben Bill France Sr., a NASCAR segítségével. 2014-től az IMSA a WeatherTech SportsCar Championship szankcionáló testülete, amely a Grand-Am Road Racing és az American Le Mans Series egyesüléséből származó első számú sorozat. Az IMSA a NASCAR tulajdonában van, mint a vállalat részlege.


1. Az eredeti

2. A mozgó

3. A szerény

4. A feltűnő

5. A versenyző

 

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése