2014. június 18., szerda

Ugyanaz csak másképpen

A Superking versenyautó szállító (K-7) újraélesztése


A versenyautó és a hordozója


Az ilyen fajta versenyautó szállítóknak volt már a múltban is több szép és több kevésbé szép példája, így ezzel a technikatörténeti őskutatással most így nyáridőben nem töltöm a sorokat. Annál is inkább mert hasonló járgányokról már volt szó a múltban. Hiszen amúgy is csak elvi ősei lehetnek ennek a kisautónak hiszen abszolút a fantázia kategóriába tartozik. Az 1972-es kiadású, komoly súlyú járgány két színben jelent meg, a hagyományos sárgában és a fehér, Martini dekorosban. Az én roncsom sárga volt és Martinis lett. Ami talán az ablak színében jelentkezhetett volna érdekességképpen de mivel egy (korábbi, ismeretlen tettes által elkövetett) ütés következtében az ablakpanel szétroncsolódott ezt is színtelennel pótoltam.
Ami különbség, hogy a matricázása bár hasonló jellegű és márkaidentitású mint az eredeti fehér verzióké  azonban nálam ez is saját alkotás. Megkockáztatom kicsit érdekesebb is.
A másik eltérés a plató kialakításában van, hiszen a korábbi, szabdalt felületet lefedtem egy sík lappal, ami sokkal homogénebb megjelenést biztosít. Kis apróság, hogy a fülke oldalsíkját kicsit meghosszabbítva egy picit változott a gép oldalnézete. Talán így már az átlátszó kirakat sem hiányzik annyira.
A szállítandó versenyautón is esett némi változás, ám ezek inkább a kisipari, mondhatnám egyedi kezelési finomságok. Festésben, matricázásban. 
A többit meséljék el a képek.


Ahogy elindult a projekt

Nem kis ütést kapott. Az ablak eldeformálódott, a fém elhajlott, megrepedt

Eszméletlen mennyiségű rittyó mindenütt

Valószínűleg a homokozók és bolyhos-koszos szőnyegek sztárja lehetett egykoron

Spaklizni kellet belőle kifelé az anyagot 

A beltér igen szépen kimunkált részleteit is vastagon fedte a mocsok

Kitisztítva így néz ki

A lehajlott tetőkonzol visszaállítva eredeti helyzetébe

Szép kis szerelvény

Ilyen súlyú versenykocsihoz túlzás a hátsó duplatengely, viszont jól néz ki

Lendületes formát ad ki

Homogén csapatmegjelenés

Nyilvánvalóan Porsche volt az alapgép

A sík plató a ráhelyezett legurulásgátló csíkkal


Egészen furcsán jól néz ki innen

Nem túl változatos, viszont igencsak funkcionális

Azok a lámpák talán sohasem voltak ilyennek kialakítva


4 megjegyzés:

  1. Az a helyzet, hogy a "búra" nélkül még jobb is! A matricázás meg nagyon szép lett!

    VálaszTörlés
  2. Ez most nekem is nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
  3. Nem tudom, hányszor olvastam már el ezt a bejegyzést, de újra és újra meg kell néznem. Nagyon szép lett!

    VálaszTörlés