2014. november 29., szombat

Datsun 126X

Sosemvolt autók 1.: Datsun 126X    (MB-33)

Talán nem teljesen igaz a cím, mivel valójában azért elkészültek ezek az autók, prototípusként, makettként valahol egy-egy bemutató erejéig, sorozatgyártásra azonban nem kerültek. Viszont a kisautógyártót érdekelték ezek a különleges járművek.

A Matchbox Memories oldalain már bemutattam ezek közül néhányat. Most itt, kissé "ápdételve" ismét előkerülnek majd, hátha valakinek újdonságot jelent majd.

A Matchbox cégnek mindig is affinitása volt olyan autókat megmintázni kicsiben amik nem is léteztek, csak koncepcióautóként látták meg a napvilágot egy-egy példányban. A nagyközönség – pláne az internet-kor előtt - nemigen tudhatott bármit is a kisautók eredetijéről, legfeljebb a szerencsésebb szakemberek látták az esetleges bemutatók alkalmával vagy a külföldi szaksajtóban. De ők meg ritkán Matchbox rajongók. Ma sem egyértelmű néhány Matchbox modellünk eredete, némi kutatást igényel az ősnek és annak történetének megtalálása. Ezért is találtam ki, hogy utánajárok néhány ilyen modell eredetének.


Az első ilyen érdekes és valamennyire talán valós, kézzelfogható autó a Datsun 126X . A Matchbox többféle színben adta ki, a legismertebb az élénksárga és a szürkéskék, de volt felmatricázott változat is. Az élénksárgával inkább a vásárlókat szerették volna megragadni véleményem szerint, erre utal, hogy az ablakát is narancsszínűre készítették a csillogó ülésekhez, így még jobban világít, kínálja magát a lapos formájú kocsi. A másik, a szürkéskék árnyalattal az eredeti – hasonló színű - autót szerették volna matchbox léptékben megidézni. De vajon mi alapján készült ez a kisautó?

Nézzük a történetét. 1970-ben vagyunk, Japánban. A Datsun (mai nevén Nissan) az egyébként szokásos gyártás előtti prototípusok mellett bemutat egy inkább csak nézni való tanulmányautót. Olyat, ami akkor születik, ha a tervezők elengedik kicsit a képzelőerejüket és néhány fantasztikus film vizuális emlékeként papírra vetnek ilyen nagyon-nagyon jövőbe mutató karosszéria vonalakat. A Datsun volt az egyetlen japán autógyár amelyik eddig nem mutogatott jövőbe mutató dizájnokat az autókiállításokon. Ezzel a 126X jelű modellel megkezdődött egy új éra. 

Az eredeti szín

Valahogy így képzelhetjük bele az utasokat

Az arányok jól látszanak az emberek méretéhez képest

Az autó vonalai lenyűgözőek voltak, az elejéről a tetején át a kocsi végéig vezető lendületes élek kifejezték az autó laposságát és szuper áramvonalasságát. Látszott rajta, hogy az aerodinamika volt a kiindulási pont és nem a hagyományos értelmezés szerinti autó. Már az ajtónyitás is ezt mutatta. Az egész szélvédő+oldalablakok+tető+oldalpanel egy darabban nyílt az ablak előtti zsanérokon. 



Összehasonlítások

Egy másik ilyen – kissé furcsa és még ma is inkább érthetetlen érdekessége a kocsinak az első szélvédő és a kocsi eleje között húzódó perforált rácsos sáv. Emögött színes lámpák voltak, így – a tervezők elmélete szerint - a gyalogosok és a környezet is mindig tudta, hogy éppen mit is csinál az autó. Piros fény lassításkor volt, zöld fény gyorsításnál világított, a sárga fény pedig az állandó sebességet jelezte. Háromliteres, hathengeres, hátulra keresztirányban – és a lapos hátsó rész miatt döntve - beépített motor hajtotta (volna).




A Matchbox mérnökei sem igen tudtak mit kezdeni a végtelenül egyszerű, közepesen elhasznált szappan alakú autóval. Mégis a színekkel operálva egy igen vonzó kis autó kerekedett belőle. És itt most nem a penészkék karosszériára gondolok a fekete átlátszatlan műanyag ablakokkal. A másikra, a többek által ismert sárgára. Ami még egyszer lángokkal felmatricázva is kiadásra került. Talán az sem túlragozott, ha azt mondom, hogy a natúr sárga szebb, mint az eredeti. Nagyban földobja a színes szélvédő és a mögötte csillogó belső tér a látványt. 
A motor, ami bárhogy is lehetne

Némi hátsó lámpasor kialakítás

A motorház fedél nyílik – technikailag szükséges ámde kissé túlméretezett – zsanérokon. Talán még szebb lett volna az összhatás ha a komplett első ajtó nyílt volna meg, de ezt valószínűleg nem lehetett volna olyan egyszerűen megoldani (egyetlen zsanéron) mint a hátsónál tették.
A kocsi arányai becsapósak, hiszen egy kétszemélyes Lambo Countach fazonú autót tartunk a kezünkben viszont ez egy négyszemélyes méretű – középkategóriába sorolható – autó. A két hátsó ülés nem is szúr szemet elsőre, pedig ott vannak a helyükön. 
Hát így lenne négyszemélyes

Sajnos az eredeti autó fotóin nem lehet a belső térből szinte semmit sem látni, így elkell hinnünk, hogy a Matchbox tervezői látták az eredeti belsőt és az alapján rittyentették a kisautóba ezt az érdekes alakú kormányt. Stílusában tökéletes, akár így volt, akár nem.

A narancs alváz is egy telitalálat, mert szerepe van az autó optikai megjelenésében. Ugyanis – az eredetihez hasonlóan – tulajdonképpen bikolor, azaz kétszínárnyalatos a festése. Mint az eredetinél, itt is az autó – eltérő színű - alja kúszik föl - a nulláról - egyre emelkedő övvonalig. A külsejét végigbogarászva néhány érdekesség ötlik szembe. Az első bukólámpákat teljesen lehagyták, viszont egy irgalmatlanul ronda és erőszakos sorja maradt ott az öntőszerszám részek találkozási vonalán. Ha egy kicsit máshol illesztették volna... Az eleje rendben van, az érdekes lépcsős mini homloklap kiképzést is tökéletesen átvitték kicsibe. A színes lámpákat rejtő rácsozat kidolgozása a helyén van, ennél többet itt nem várhatunk ettől.

Az eredeti és a Matchbox összehasonlítása

A futóműbe is belevitték a finomságokat. Elöl szélesebb, hátul keskenyebb a kerék nyomtáv, mivel a hátsó kerékre finoman rátakar a karosszéria. Mint az eredetin. Finoman rúgózik jól guról mint minden ilyen kerekű kortársa. Hátrafelé haladva megtaláljuk a lapos kopoltyúkat is. Itt a Zaporozseccel ellentétben hátrafelé nyitottak (tehát az elvezetést segítik inkább), és jóval szerényebb méretűek. A hátsó lámpát kicsit egyszerűsítették, de teljesen ésszerű mértékben, így elfogadható. A lamellás hátsó szellőzőelemek is ahelyükön vannak, viszont az autó hátsó felén levő, eredetiben legalábbis sűrű rácsozású panelt még jelzés szinten sem ábrázolták. A kipufogó rész elfogadható, viszont a motorház fedél nyitófüle nagyon bizarr és ha első ránézésre nem is tűnik fel az idegensége, később rádöbbenhetünk, hogy az ebből a szempontból őskövületnek számító Volkswagen bogárnál láthatunk valami nagyon hasonló izét rendszámtábla megvilágítás burkolatot a rendszám fölött.

Meleg színek, lágy formák

A motorház fedelet kinyitva ott figyel az elég jól idolgozott motor. Ez a motortér lehet aztán az igazi „fantasy”. Mivel a bemutatópéldányban nagy valószínűséggel nem is volt motor, ennek a fertálynak a matchboxos kidolgozása a képzelőerőre és a leírásokra volt bízva. Szerintem jól megoldották a dolgot. Mivel jobban nem nyílik ki a fedél egy megcsonkított példányon lehet jobban tanulmányozni a részleteket.
Összességében egy nagyon kulturált kisautót tarthatunk a kezünkben. Kidolgozási kis visszásságai ellenére biztos, hogy az eredetinél sokkal nagyobb visszhangot és népszerűséget kapott a játszók és a gyűjtők körében.

Itt látszik a kormánymegoldás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése