Elgondolkodtató
dolog, hogy egy adott műszaki kérdésre vagy problémára a világ egy
vagy több pontján, egymástól függetlenül szinte ugyanazt a
megoldást adják a mérnökök. Számos példa volt erre a huszadik
század technikatörténetében, a videokazettáktól kezdve az
űrsiklóig. Végül is ezért mérnökök, erre vannak kiképezve,
hogy az optimálist megoldást megtalálják egy-egy műszaki
kihívásra.
Az
autóipar is tartalmaz számos példát erre a felvetésre. Az egyik
ilyen például a Toyotának ez a modellje. Hasonló végeredménye
született az angolok (Land Rover), az amerikaiak (Jeepp Willys és
utódjai) vagy akár a szovjet (Uaz) konstruktőrök terveinek is. És
itt jön a képbe a japánok válasza a kérdésre, a Toyota FJ40.
Nyilván a megvalósítás minősége, a felhasznált anyagok, az
anyagminőségek, a megmunkálás precizítása, kocsik piaca és még
az időbeli eltolódásuk is országspecifikus, mindenesetre az
alapelv azonos minden esetben: egyszerű, olcsó, gazdaságosan
üzemeltethető terepjáró hétköznapi, üzemi és hadi célokra.
Variálható felépítmény, minimális karbantartási igény. És
alaphelyzetben ezt tudják. Aztán, hogy a történelemi, a
földrajzi-gazdasági helyzet melyiket hol tudta jobban helyzetbe
hozni és miért, az egy másik poszt témája is lehetne akár.
Komoly első terepszög
Szóval
a kihívásra a japánok 1960-ban megalkották az ő egyszerű
igáslovukat. Ami -egy másik jellemzője az ilyen autóknak –
minimálisat változott csak a sorozat teljes élettartama (1984-ig
készült) során. Az FJ sorozat háromféle tengelytávval készült.
Vászon- és fémtetős változat volt mindhárom esetben. FJ40 volt
a legrövidebb, a közepes volt az FJ43 jelű és végül a
leghosszabb az FJ45-ös. Ez dobozos, és pickup verzióban volt
kapható. A kétajtós karosszéria leginkább a Jeep fémtestéhez
hasonlított de egy kicsit nagyobb volt annál.
Komoly hasmagasság
125
lóerős benzinmotor hajtotta őket. Később megjelentek a 2,8 és
3,0 sőt exportra a hathengeres 3,5 literes dízelmotorok is.
Folyamatosan fejlődött a technikai rész is, például belekerült
a felező az erőátviteli rendszerbe, a kezelőkarjai a műszerfalra,
illetve a kormányoszlopra kerültek, így már hárman is tudtak az
első padon utazni. Előre tárcsafékeket kapott, és ekkorra már
ez a kocsi is jóval felszereltebb volt az első évek modelljeinél
(szervokormány, puhább műszerfal, digitális óra). De a
mechanizmus, a felépítmény a robosztusság maradt a régi. A
gyártás befejezéséig inkább csak apróbb módosulások fordultak
elő, az alapelv változatlan maradt. Pár éve megjelent a
reinkarnációja is, az alapkocsi babérjain alapulva, meglovagolva a
retrostílust.
Komoly gázlómélység
A
Hot Wheels kisautója nagyon jól fölismerhető. Sőt talán a
túlságosan is megépített autók kategóriájába tartozik. Ami a
Hot Wheels esetében nem ritkaság. Fontos, hogy hozza a
feelingetttttt életérzést amit a kocsi sugall és jól mutasson.
Ha még a valósághoz is köze lehet a részleteknek annál jobb.
Mindenen átmegy
A
kerekei 9/10 pontszámot kaptak, mivel nagyon jó kialakításúak,
mind a gumimintát mind a felnit tekintve. Viszont én festettem ki
pirosra a felnit, mert eredetileg feketén hagyták. Úgy meg alig
látszott a felni mintája. Van egy ötödik, pótkereke is ami más
mint a másik négy, de darabra ez is a helyén van. A hatalmas
bukókeret jó ötlet, de vastagságát tekintve erősen túlzó. Itt
inkább a kisautó strapabírásásra tették a hangsúlyt a
valósághűség helyett. Érthető szempont. A bukókeret tetején
levő lám,pasor telitalálat. Viszont ezeket is én festettem ki,
hogy különbözzenek már egy kicsit a puszta acéltól látványban
legalább. Ami komolyabb hibát észrevettem, az az első indexlámpák
hiánya. Érthető okokból nem tették rá az eredeti lekicsinyített
mását, de valami hasonló, de laposabb, belesimulósabb
indexutánzatot el tudtam volna képzelni. A színe kiváló és a
matricázása is teljesen elképzelhető, elfogadható. Nem estek
bele a szokásos túlzásokba, a csiricsáré színekbe,
fantáziatúltengéses mintázatokba. A fent leírt kiegészítő
festésekkel teljesen jó pozícióba került a többi terepjáróm
mellett a vitrinben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése