2019. december 22., vasárnap

Lószállító - Pony Trailer


A két lóerős utánfutó



Ez az utánfutó már nagyon régen - értsd gyerekkoromtól - izgatott. Amúgy is szeretem az utánfutókat, de ezt a két lóval, kiváltképpen. Sosem volt saját példányom belőle mostanáig. Persze, hogy egy romosat, mi több hiányosat választottam a kínálatból, hogy újjá varázsoljam. A kisautójármű még a gombkerekű, vastagtengelyes érából (RW) való. Ennek a kerék-tengely rendszernek a javítása kissé túlmutat a kipattintom-bepattintom műveletsoron. Itt a tengely külső, bütykösített végét kellet annyira lecsiszolni, hogy átférjen a kerék lukján. Persze vigyázva, hogy a csiszolás során a kerék maga ne sérüljön a reszelőtől.



 A hátsó ajtó hiányát direkt nem egy pótalkatrésszel pótoltam, hanem saját magam gyártottam le, hogy ezzel is eltérjen az összes többi ilyen utánfutótól. Persze egy kicsit más is lett a kialakítása mint az eredetié. A hátsó "lökhárítóba" az alváznak a két füle akad be (elöl egy szegecs rögzíti össze a két elemet), ezeket én lámpának festettem be, mivel egyéb helyen sejtetve sincs ez a fontos alkatrész.


A szétszedett állapot

Már a kerekeket is leszereltem az alváz festéséhez


A modell 1968-tól van a palettán, azóta sokféle kerékkel, sokféle színben kiadták. Örökös a darab, mint ahogy a lovak szállítása is. Az elv a mai lószállítóknál is hasonló, maximum a dizájn és az anyagok illetve manapság már a kiegészítő fölszerelések modernizálódtak. A modell kialakítása - az egyszerű formának köszönhetően - teljesen elfogadható, nehéz lenne benn kivetnivalót találni. Az alján még az eredeti utánfutó vázat is imitálták egy kicsit. Itt érvényesül igazán az elv, mely szerint első a funkció, utána jöhet a dizájnolás. Sajnos manapság ez éppen fordítva van, és talán ezért is olyan mulandóak a mai dolgok.

 



A Field Car mögé akasztva tökéletes párost alkotnak. (A két ló ma a mezőn legel)







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése