2021. május 13., csütörtök

Majdnem Porsche

 Audi R8

(Matchbox)

bemutató


Minden valamire való nagy autógyártónak kell, hogy legyen egy sportkocsija is a palettán. Erre az Audi megalkotta a TT-t. Aztán, mivel a konkurenciának már voltak ennél nagyobb, ütőképesebb modelljei is, összekapta magát és íme lett egy R8 is a kínálatban. A modellt a
quattro GmbH (ma már Audi Sport GmbH) kezdte gyártani az anyacég számára 2006-ban.


 
 
Nem adták alább, szinte kompromisszummentes gépet állítottak elő. Közel két méter széles, 124 centis magassággal, tehát az igen lapos kategóriába tartozik. Az alumínium vázszerkezeten közel 100 méter hegesztési varrat, több száz szegecs és csavar található az igen komoly szilárdság eléréséhez. A tesztelők szinte mindegyike kiemeli ezt a példás tulajdonságát. Kétféle motorral készült, V8(4163 c,3) illetve V10 (5204 cm3) változatban (90 fokos hengerszöggel), 420 illetve 540 lóerővel. Itt már bőven 5 másodperc alatti gyorsulásokat lehet elérni. A végsebesség is 300 km/h fölött van. Ennek a kezeléséhez tulajdonképpen már versenyzői tapasztalat kell(ene).


 
 A kocsi lapossága, a középmotoros kialakítás, az előretolt fülke, a nagy tengelytáv, az összkerék-hajtás mind, mind a professzionális végcél érdekében hozzáadott jellemzők. Valójában a Lamborghini Gallardo platformra építették fel a modellt. Megálmodói Frank Lamberty and Julian Hoenig. 2015-től van a második kiadása, ahol nem csak a lámpaforma változott meg. A Lamborghini Huracan platformhoz immár a combosabb V10-es motort építik be. Ez idáig szokványos modelltörténet. Viszont elkészítették a villany változatát is, R8 eTron néven.



 
 A Verdabörze eljuttatta hozzám a kocsi Matchbox változatát. A fotózás kedvéért kölcsönvettem egy másik márka R8 kisautóját is. A Matchbox R8 formavilágában nincs kivetnivaló. Messziről fölismerhető az autózáshoz értők számára, tehát a modellautó egyik fő célja maradéktalanul teljesült. Sajnos a fotózás nem szereti a metálszínt, ezért annyit hozzá kell tenni, hogy a valóságban nagyon szép grafitmetál-szürke színe van egy egészen halvány barna beütéssel. Illik a kisautó karakteréhez, eleganciát ad hozzá.
 


 
 A kerekek a Matchbox szépen megformált egyen kerekei. Én sajnálom, hogy nem emelik ki a felniküllőket valami színnel. Vannak akik szeretik a - rejtőzködő mintás - fekete felniket. Én szívesebben látom már messziről a kerék struktúráját. A grafikák nagyon szépek, finom kidolgozásúak, mind a lámpán, mind a karikáknál. A rendszámon viszont nem agyaltak túl sokat (szemben a korabeli MB autókkal), itt szebb lett volna valami valósághűbb karaktersor. Jó, hogy a motort is megformázták, hiszen egy hatalmas üvegablak alatt van. Más kérdés, hogy színre egy ezüst talán közelebb állna a valósághoz, viszont akkor meg az utastér veszít a szépségéből.
 

 
 A kocsi "B" oszlopánál levő hatalmas légbeömlők a valóságban általában más színűek szoktak lenni (legalább részben). Ez egy igen jellemző pontja a kocsinak. Nagyon izgalmas lett volna valami módon kiemelni (akár úgy, ahogy a fehéren is megtették). Az első szélvédő tetején van valami ami sajnos nagyon nem egyértelmű. Olyan, mintha valamit meg akartak volna formázni, de akár fröccsöntés technológiai figyelmetlenség is lehetne. Valószínűleg az előbbi lehet, de annak viszont nem igazán sikerült. A valóságban ide helyezik el a különböző kamerák és radarok egy részét a szélvédőre ragasztva egy fekete felülettel körülvéve. Kicsiben ez lett belőle.
 
Mindazonáltal a kisautó nagyon szép darab, ajánlom mindenkinek a beszerzését, hiszen az Audi paletta elengedhetetlen részét képezi - a vitrinben is.
 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése