2026. április 30., csütörtök

A kútfúró

 Snorkel Fire Engine  1978

(Matchbox)

átalakítás


Shell-es sorozatomban eddig szerepelt már az átalakított dobozos, az eredeti állapotú trélervontató, a komoly  terepjáró, a tuning kétéltű,  így most a következő tagja a fúró gördül elénk. 




Az eredeti, 1/83 léptékű, vélhetően GMC márkájú autó modelljeként a  kisautó Snorkel Fire Engine néven futott és egy lagymatag kosaras autóként jelent meg. 1978-82 között forgalmazták, piros/ fehér, piros/sárga színekben, végig azonos kerekekkel. A fülke belül üres volt, ezért ezt egy többé-kevésbé áttetsző kék üvegezéssel takarták, ami egyben a két kék villogó anyagául is szolgált. Amúgy nem volt rossz az emelhető és forgatható gém, a végén a kosárral és benne a tűzoltóval, de olyan sematikusnak hatott. A kisautó nagyon játszható volt, ennek tanúbizonysága, hogy ép példány nem túl gyakran fordul elő. Hozzám is egy ilyen leharcolt maradvány került. Az enyém is erősen játszott volt, de mivel már szerepelt ez a kis tűzoltószer a gyűjteményemben, nem a magasból oltás szerep visszaállítása volt a cél, hanem egy másik funkciót kerestem neki.

 

  

Az álromantikus, autómodelleken keresztül való történetmesélés a nagy olajipari cég valahol a sivatagban olajat kutató csapatának történetéről szól. Mivel ilyet magam még nem csináltam, csak elképzelni tudom, hogy miként történik a folyamata egy ilyen kutatásnak. Amihez persze speciális gépek, járművek (adott esetben repülőgép) kellenek. Ezeket a - részben fantázia alkotta - járműveket alakítom ki és mutatom be ebben a sorozatban. 



A kutatás a föld kincsei után elsősorban kísérleti fúrásokkal történik. Az ehhez szükséges - nálunk kútfúróként ismert - berendezést egy masszív teherautóra szerelve használják, a mobilitás érdekében. Mivel a lepusztult tűzoltóautó alapja pont egy ilyen masszív teherautó, adta magát az ötlet, hogy egy kútfúró felépítményt készítsek rá. Annál is inkább, mert ilyen még nincs ebben az 1/6x világban.  


A korábbi gémet tartó forgó tengelytömböt megtartottam, de mivel a felépítmény a szállításkor ledöntve, a használatkor pedig felállított helyzetben van és ez a tengely a forgástengelye is a toronynak, így azt - az alsó részét levágva egy pót talpon jóval hátrébb kellett csúsztatnom. A torony maga eredetileg arra hivatott, hogy a torony hosszának megfelelő fúrószár darabokat illetve a menetesen csatlakozó béléscsöveket a már földfelszínig eltűnt darabok fölé lehessen emelni, hogy csatlakoztatni tudják. Maga a fúrógép meghajtás a torony tövének közelében a teherautó hátuljánál van. A meghajtása külön motorral történik általában, de vannak az eredeti autó motorjáról történő kihajtások is. A torony tetején mindössze a csörlő vagy csak a drótköteleket megvezető-átfordító csigarendszer van elhelyezve. Ez utóbbi esetben - például jelen modell esetében is - a csörlő a teherautó hátsó-középső részén van elrejtve.  


A torony vékony acélhuzalból készült, a többi kiegészítő sztirolból vagy egyéb műanyag maradék és talált alkatrészekből, egyebekből. A kisautó ezen felül kapott még pár extra alkatrészt is, hogy még inkább hasonlítson egy a civilizációtól messze működő, önellátó munkahelyre. A cég színeire történt festésre alapozva használat nyomait is rádekoráltam az élethűség és a hangulat érdekében. 


 

 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése