2022. december 26., hétfő

Red Pig 3/1

 

Mercedes Benz 250 SE / AMG 300 SEL 6.3

(Sablon)

felújítás-átalakítás

1. rész

Furcsa név egy luxuslimuzinból gyártott versenyautónak, ez kétségtelen. De van rá magyarázat, később kiderül. Nézzük meg, hogy miként lesz egy elegáns sötétmetál színű suhanó utcai menedzserkocsiból élénkpiros színű, versenyzésre alaposan fölkészített, erőtől duzzadó sportgép. Kicsiben.

A festékrétegek

És innentől megfordítva következik a történet folytatása. Ennek a kisautónak a sorstársa volt a BMW 3.0 és a Renault R16 is. Az ő történetüknél megtalálhatók a történeti előzmények. Az én kisautóm tulajdonképpen nem annyira kicsi, hiszen nagyjából a King Size méretnek megfelelő, 1:3x léptékű. A belga Sablon cég terméke. A közepesnél kevéssé ismert Sablon cégről már tettem említést egykorábbi írásomban. Az ott leírtaknak megfelel az kis Mercim állapota is. Erősen lejátszott, ifjúkori tuningolás áldozatául esett, éppen csak ki nem dobott  példány feküdt a dobozban. Nyilvánvalóan az eredeti állapotot közelítően sem tudom visszaállítani a lényeges alkatrészek hiánya miatt. Valami más megoldást kell találni a kocsi újraélesztésére és az utókor számára történő megőrzése érdekében. Alaposan utánanézve a részleteknek kisautó egy hatvanas évek végi 250-es Merci, ami nagyon hasonló a korabeli, jóval ismertebb 300 SEL-hez, a Piros Disznó alapjához. Alakul a dolog, illetve ebből a gondolatmenetből született.

A hiányzó

 

A korabeli tuning rendesen lerontotta az állapotát - mai szemmel nézve. De nekem akkor ez nagyon komoly tuningnak számított. És akkori ésszel nem foglalkoztam az alkatrészek átalakításával, elmúlásával. Meg technikailag és anyagok tekintetében sem voltam eleresztve. Csak ami akadt otthon. 
 
 
 
Megvizsgálva a kisautó állapotát kitűnt, hogy nem reménytelen a gondolat: Red Pig lesz belőle. Lökhárító nincs rajta de nem is kell, a kerekeket amúgy is cserélni kellett volna, amúgy az ablakok kivételével minden lényeges rész megvan rajta. Indulhat a kaland. 
 
 
A vonóhorog utólagos
 
 
Az első lépés a szétszedés és a vastag, többszöri (eredetileg bronz színű volt, erre került a piros réteg, majd végül fehér lett) festékréteg eltávolítása. A kerekek kiválasztása komoly feladat volt ebben a léptékben. 
 
Biztonsági lökhárítók

 A korabeli tuning rendesen lerontotta az állapotát - mai szemmel nézve. De nekem akkor ez nagyon komoly tuningnak számított. És akkori ésszel nem foglalkoztam az alkatrészek átalakításával, elmúlásával. Meg technikailag és anyagok tekintetében sem voltam eleresztve. Csak ami akadt otthon. Megvizsgálva a kisautó állapotát kitűnt, hogy nem reménytelen a gondolat: Red Pig lesz belőle. Lökhárító nincs rajta de nem is kell, a kerekeket amúgy is cserélni kellett volna, amúgy az ablakok kivételével minden lényeges rész megvan rajta. Indulhat a kaland. Az első lépés a szétszedés és a vastag, többszöri (eredetileg bronz színű volt, erre került a piros réteg, majd végül fehér lett) festékréteg eltávolítása. Az igazi kihívás a szélvédők elkészítése volt, mivel érdekesen, duplán íveltek az ablakai elől-hátul. Vékony fóliából hajlítgattam, alakítgattam ki, míg végül elfogadható lett.

Akkoriban futott ez a rendszám/betű kombináció. A lökhárítóba integrált indexes pótreflektorok igencsak túlzó méretűre sikeredtek.

   1. rész      2. rész    3. rész

 

 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése