2022. október 29., szombat

Újraélesztés 3/1: A régmúlt

 BMW 2000/3.0

(Sablon)

átalakítás

1. rész

A szóban forgó kisautóról szóló történet meglehetősen hosszú, de mivel kedvencről van szó ezért nem spóroltam a karakterekkel és a fotókkal. Inkább három részre osztottam a sztorit. Először a múltbeli történésekről – a kezdetről - lesz szó, majd az átalakulás folyamatába pillanthatunk be, míg végül az eredmény következik. Vágjunk bele!

 Az 1/43-as léptékű, Sablon gyártmányú kis BMW az elszenvedője a történetnek. A Sablon nevű kisautógyártóról már volt szó ebben az írásban, így onnan folytatódik a történet, hogy a belga rokonok megleptek egy kis bordó-pirosas fém autóval. Valami gyönyörűség volt, nyitható volt mindene, a beltér megformázva. Az üléstámla dönthető volt, a csomagtartó pakolható. Nem gurult valami jól de a kereke azért gumiból volt. A korabeli Matchbox készletemhez képest ez valami nagyon más dimenzió volt. Ekkor lehettem olyan 6-7 éves, a minket akkor körülvevő autókon kívül nem nagyon lehetett ismeretem nyugati világ gépkocsijairól. Bár tudtam a nagyobb márkák neveit, ismertem is már jópár modelljüket, de ez a konkrét BMW 2000 jelű teljesen ismeretlen volt. Nagyon óvatosan játszottam vele, vigyáztam rá, nagy becsben tartottam, így sokáig teljesen jó állapotban maradt. (Az ilyen állapotú még megmaradt példányokat mostanában olyan ötven euro körül árulják doboz nélkül.) 

 Weiling Gábor fotói

Felső tagozatosként már annyira nem vonzott a hagyományos kisautó tologatós játék, így dobozba kerültek a kisautóim. 1978 lehetett, amikor a Pécs-Abaligeti szerpentinen megrendezett hegyiversenyen olyan autócsodákat láttam meg, ami sokak számára is újdonság volt. Nagyon megragadott a látvány. Különösen a Cserkúti féle BMW. A szép BMW Motorsportos színezéssel. Meg egy másik hasonló hármas  matt fekete színben. Maga a hármas széria is újnak számított még, de a hatalmas szélesítések, szpoilerek, szárnyak teljesen hatalmukba kerítettek. Ilyesmit nem láttam még. Hogyan lehet egy utcai autót ilyenné varázsolni? Édesapámmal körbejártuk a versenyautókat a depóban és jónéhány fénykép is készült róluk. Hazatérve megszállt az ihlet: ilyen versenyautót akarok én is. Elő a dobozt, ott lapul valahol benne egy – hasonló – kis BMW. 


 

 A Sablon modellek ismertetőjében már említettem, hogy ezek a kisautók nagyon jól „szerelhetőek” voltak. Olyanra tervezték az összeerősítésüket, hogy sem szegecs, sem csavar, sem pedig ragasztás nem volt bennük. A padlólemezt a lökhárítók hosszú tartótüskéi rögzítették a kasznihoz. Így, ha óvatosan kihúztam a lökhárítókat a helyükről, máris ott volt előttem darabokban a kisautó. Ifjú tuningmesterként máris hozzáláttam a kocsi átalakításához. Szinte nulla eszközökkel, nulla tapasztalattal, nulla anyagháttérrel. A kerekeknek szélesnek kell lenniük  a hozzájuk tartozó sárvédő szélesítésekkel, szárny kell a hátuljára, beltérben csak a vezető ülése és a kormány maradhat. A műszaki tartalom csökkentés nem okozott gondot. A kiegészítőket prespánból csináltam. Ez egy keményebb karton fényezett szulfátcellulóz lemez, amit a trafók tekercselésekor (is) használnak. Vékony, kemény, de megmunkálható. A minta a fotókon volt, így ennek megfelelően arányosítottam.

 

Hozzá kell tenni még, hogy a kocsi homlokfalát „modernizáltam”, vagyis eltüntettem az eredeti 2000-res lámpáit és hűtőrácsát, majd az egészet letapaszoltam és megpróbáltam a hármas „arcának” kialakítását, hogy minél inkább hasonlítson az eredetihez. Cápa ez is, meg az is…

 A színben sem volt túl nagy lehetőségem, viszont mivel eredetiben láttam a matt feketét és ilyen festékem éppen volt is, így ez a kérdés el is dőlt: autentikus lesz a kisautó. A felirat a Letraset betűket felhasználva készült. Matricázási lehetőségem nem volt így kopár maradt a kaszni. Viszont ezek után nagy kedvem lett ismét „játszani”, bár már kicsit másképpen. A többi hasonló léptékű kisautómat is a látott élmények alapján kissé átalakítottam (szervízautó, versenyautó, stb.). Így lett saját hegyiversenyem otthon, az asztalon kialakított pályán.

 

1. rész        2. rész      3. rész



 
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése