2024. március 19., kedd

Guy

 Guy Warrior Car Transporter

(Matchbox King Size)

felújítás

 

Az autószállító trélerek  mindig érdekes és vonzó játékszerek a gyerekek számára, ugyanakkor a gyűjtők számára is van benne fantázia. Ez a Guy autószállító esetében is így van. Nem az első ilyen szerelvény a Matchbox életében, hiszen már korábban is volt aprócska RW kerekeken guruló hasonló rendeltetésű teherautó. Viszont az igazi, a DAF szerelvény előfutáraként bátran értelmezhető. Az utánuk következők viszont  - a léptéktelenségük miatt (a szállító és a szállítmány léptéke egy nagyságrenddel eltér) – már zavarosak, bár mutatósak, így gyűjtői szempontból csak darabra értékelhetőek.

  Viszont a Guy autószállító már megmutatja az ebben a műfajban kínálkozó lehetőségeket. Az első kiadás 19  -ban jelent meg kékes-zöld fülkével és narancs-vörös színű trélerrel. Ehhez kapcsolódtak a piros felniken levő szürke „gumik”. A későbbi változatnál a teljes szerelvény sárgára változott, a felniken ezúttal már feketék lettek a gumik. A vontató kidolgozottsága megfelelő, bár ez inkább a fülkére igaz, mert a hátsó részen semmilyen részlet sem található.

 A fülke beltere     enyhén színezett ablakokon keresztül

 

A kisautó dekorációja nagyon szép, igényesen megválasztott és kivitelezett betűkkel készült a felirat a pótkocsin. A pótkocsi kialakítása egyébként szintén előverziója annak amivel aztán a DAF-nál találkozhatunk. Eleve eggyel kevesebb, csak négy autót tud szállítani, mivel rövidebb a fölső plató és nem nyúlik ki annyira a fülke fölé. A süllyesztési mechanikája is egyszerűbb, itt még nem találkozunk a későbbi teleszkópos hidraulika henger imitációval. A hátfal kialakítása azonban nyerő lehetett, mert azt átvitték a DAF-ra is. Előnye – szerintem – hogy a szállított kisautók legurulását megakadályozandó ékeket a plató anyagából alakították ki. Így kisebbek és szebbek, mint a DAF nagy piros és szinte mindig leeső támasztékai. Igaz, hogy nagyobb mozgatás, döccenő esetén nem tartja meg annyira az autókat. A szerelvény 19 -ig volt kapható, akkor váltotta a korai DAF tréler.

 A felújítás során nem törekedtem az eredetire való restaurálásra, azokból a színekből van bőven. Ezért inkább egy másik, szintén korabeli színkombinációt és dekorációt készítettem hozzá.

 


A Guy márka története itt olvasható.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése