2016. május 3., kedd

Tűzoltóautók: 5. A klasszikus Dennis fecskendő

Dennis fecskendő

(Matchbox) 

felújítás


A mai fókuszunkba a Dennis Sabre tűzoltó fecskendő került. A kocsit a gilfordi Dennis Specialist Vehicles cég mutatta be a kilencvenes évek közepén. Három méretben készült, Sabre, Sabre ML, Sabre XL néven.  13 éven keresztül gyártották, természetesen némi módosulásokkal, amik leginkább a homloklemezen jelentkeztek.  A kocsit egy 250 lóerős hathengeres  C sorozatú Cummins turbo-dízel motor hajtotta, hatsebességes automata váltóval. A szóban forgó változat, amiről a kisautót is mintázták egy 1997-es verzió. 13 tonnás súlyával, 10,2 méteres hosszával nem kis mozgó tömeget képvisel.  1800 liter vizet képes magával vinni a hatfős kabinban levő személyzettel együtt. Első vonal beli vonulós szer, vagyis amit a leggyakrabban és legsokoldalúbban alkalmaznak. nemcsak tűzoltásra kell ilyenkor gondolni, őket küldik az egyszerűbb karambolokhoz, balesetekhez, mentésekhez is. A beépített szivattyújának köszönhetően 2700 liter/perc teljesítménnyel tudja a vizet a megfelelő helyre irányítva kinyomni. Felszerelték érintőképernyős információs rendszerrel is. Ennek – mármint az érintőképernyős kezelési módnak – a hasznossága eléggé megosztó, egyesek praktikusabbnak találják az adott esetben kesztyűben is kezelhető nyomógombokat.

A kisautó első szériája (Convoy kerék, feliratmentes egyszerű dekor, kissé elnagyolt megmunkálás) még a modern Matchbox éra előtti, de szorosan követi az új verzió szülötte, vagyis az új mintás kerék, a finomabb kidolgozású kaszni, részletes, sok felirattal és színezett felülettel ellátott tamponnyomatok. Többféle dekoráció is születik. Az alap kék ablak-kék villogó mellett egy sárga ablak-sárga villogó változat is napvilágra kerül, ámbár ennek semmi értelme. Mármint tűzoltóautó szempontból. Amúgy meg valóban érdekes. Az alváz-lökhárító egység fehér, szürke vagy ezüstözött változatban létezik. Érdekes, hogy a hagyományos élénk piros színen kívül fehérben is kiadják. Többféle dekorációval is, sőt még piros ablakkal/villogókkal is.
 
 



 
 
Bár az eredeti tűzoltóautó maketten is van létra a tetejére szerelve mégis megjelenik ugyanazzal a fülkével egy kimondottan létrás változat is, ahogy a valóságban is megtörtént ez. Itt már piros, sárga, neonzöld színekben pompázik a járgány. Érdekes, hogy a valóságban is és itt is duplafülkés vagyis hatszemélyes a létra fülkéje is ami a magyar viszonyok között meglepő, mivel a magyar létrák kétszemélyesek.
 



 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése