2016. november 4., péntek

Tűzoltóautók: 11. A vízszállító

(Ford konténeres)  Sitteskonténerből víz lesz

Ez a kisautó egy alapos átalakítás után kerülhetett be a tűzoltóautós sorba. A modell valaha a Matchbox Ford teherautójának konténerszállító változata volt. Közepesen leharcolva került hozzám, de én a felújítás röghöz kötöttsége helyett a teljes átalakítás mellett döntötte, Az eredeti konténeres felépítmény valamint az eredeti teherautó típusismertetője máshol már megtekinthető volt korábban a szomszédban, viszont amit én terveztem csinálni vele, arra még nem volt példa.


A tűzoltóautók – hivatalos nevükön: szerek – között egy igen lényeges helyet foglal el a vízszállító szer. Tűz bárhol keletkezhet, olyan helyeken is ahol nincsen a közelben tűzcsap vagy egyéb vízvételi lehetőség. Mivel egy átlagos fecskendő víztartálya általában 2-4 köbméteres, belátható, hogy intenzív, vízhálózattól távoli oltásnál hamar kell utánpótlást biztosítani. Erre használják a vízszállító szert. Méretétől függően 6-20 köbméter vizet is képesek elszállítani, hiszen más funkciójuk nincs, szemben a fecskendőkkel, ahol egyéb eszközöket, személyzetet is kell szállítani. 

Nyilván a kocsik méretezésénél ezt az iszonyú terhelést figyelembe kell venni. További szempont, hogy a kocsik tengelyterhelése is olyan legyen ami bármely közúton megengedett. Ezért előfordulhatnak akár négytengelyes változatok is. Azonban a legtöbb vízszállító a hagyományos teherautó alvázakra készülnek, általában 2 vagy három tengellyel. Ezek használhatók a legpraktikusabban. A víz mellett habképző anyag is előfordul, a kocsikon természetesen külön tartályban. Az autón a nagy, általában alumíniumból műanyagból vagy alaktartó gumiból készült tartályok mellett legalább egy nagy teljesítményű szivattyú is van a gyors feltöltés érdekében. 

A víztartállyal ellátott tűzoltószerek esetében szabály, hogy csak teljesen feltöltött vagy kiürített tartályokkal szabad közlekedni. Ennek magyarázata egyszerű. Hiába vannak a tartályokon belül osztólemezek, melyek a benne levő folyadék nagy tömegű hirtelen meglódulását hivatottak csökkenteni, egy félig töltött tartály esetében is néhány száz kiló vagy akár egy-két tonna víz ha megmozdul, akkor igencsak váratlan mozgásokra képes, melyek felkészületlenül érhetik a sofőrt. Ekkora oldal vagy hosszirányú hirtelen mozgást amúgy sem lehet gyorsan és jól korrigálni. A szerkezeti elemek váratlan terheléséről nem is beszélve.
Járművenként minimum 2 darab szívócsonk és 4-6 darab nyomócsonk található.  A szivattyúk folyadékszállítása normál nyomáson 2400 liter/perc körül míg nagy nyomáson 300 liter/perc körül van. A kocsikon előfordulhatnak még szórófejek is. Elsősorban útfelület tisztításához vagy avartűz oltásához installálva (mint egy locsolókocsinál), de akadnak speciálisan rézsűoltásra kialakított porlasztófejek is. Nagy ritkán előfordulnak a víz vagy habágyúval felszerelt tartályos felépítmények is. A kocsik tartozéka még valamennyi tömlő is, melyekkel a vizet tudják felszívni a tartályaikba.


A konténeres már hiányos felépítménnyel érkezett

Szerkezetileg nagyon stabil, hiszen van vastag tengely, de nincs rugózás 

Készül a felépítmény

Az én kisautóm tehát egy ilyen vízszállítóvá vált. Az eredeti felépítmény, a konténertartó plató helyére egy sztirollemezből készült merevített dobozt készítettem. Nyilván a megfelelő külső formai kialakítással, ahogy az a valóságban is van, vagy lehetne. Hiszen nem egy szabályos testről van szó, hanem az autó alakjához és a funkcióhoz illesztett burkolatokat nagyon is célszerűen alakítják ki eredetiben is.  


A doboz összeállt

Pontos illesztésre vár

Az alumínium redőnyök készítés közben

Immáron teljes oldalburkolattal a két kerék között


Itt is tudni kell azt, hogy a felépítményeket külön gyártók gyártják és esetenként egyedi megoldásokat is alkalmaznak. A kocsin a tartályon kívül el kell helyezni a csöveket, szerelvényeket, egyéb tartozékokat is, biztosítani kell a helyet a szivattyúnak is. Ezek mind nem látványosak annyira ezért van a doboz hatás. A kocsi tetejére kétoldalt egy-egy tömlőtartó csőhüvely került. A kerekek közötti oldallemez mögé általában kisebb eszközök számára készülnek tárolórekeszek. Ezeket a felépítménytől elkülönülten erősítettem föl mivel köztük ott van maga az eredeti plató.
A dekoráció felhelyezése és a kis gyöngyökből készült kékfényesítés után már valójában is vízszállítónak látszik az egykori sittes autó. Egy két extra is került rá, mint például a hátsó munkareflektorok, szintén üveggyöngyből.







A sorozat eddig megjelent tagjai:




4. Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat 

5. Dennis fecskendő

6. Létra 

 7. Mercedes

8. Fire Chief

9. Range Rover

 10. A gatter

11. A vízszállító

12. Reptéri tűzoltószer



2 megjegyzés: