2023. szeptember 1., péntek

öregsevi

 Chevy Master Coupe 1934

(Matchbox)

átalakítás

  A Chevrolet Mastert a cég 1933-1942 között gyártotta. Abban az időben ez volt a Chevrolet kínálatának drágább modellje, 1940-től a Master Deluxe-ra épülő drágább változat is megjelent Special Deluxe néven. A korszerűsített megjelenés a hűtőrács kialakításának módosítását jelentette elsősorban. A 3380 köbcentiméteres "Stovebolt" hathengeres motor továbbfejlesztett változata hajtotta, amely immár 80 lóerőt teljesített. 

Az 1/64-es léptékű, 2021-es megjelenésű modell sötétkék/fekete és a fenti képen is látható bordó/fekete színekben kapható eddig.  Ehhez képest én átfestettem egy sokkal életvidámabb sárgára a nem fekete részt, mert úgy éreztem ehhez az autóhoz ez az árnyalat sokkal jobban illik. Egyféle, meglehetősen szimpla kerékkel szerelik de ez pont hozza is a kor kerékdivatját. A modell jól sikerült, az eredeti teljesen felismerhető benne. 

 
Jó dolog, hogy megjelennek a Matchbox kínálatában ennek a kornak a járművei is  (Plymouth). A HW nem annyira ragaszkodik a gyárias kivitelekhez, ők inkább az átépítéseket favorizálják, így tulajdonképpen hiánypótló ez a sorozat.  A kisautó igényesen van kialakítva, körbenézve közelről a részletek a helyükön vannak. Lámpák, hűtőrácsok, díszléc és kilincs ott van ahol kell. A színváltás után minimális kis lámpa és egyéb kiegészítőfestést kapott, így már igen mutatós darab lett a kortársai között.
 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése