AA 02: Landi

 

 Land Rover S3

(Matchbox)

átalakítás

 Az AA-s segélyszolgálatos autók közül a Land Rover elsősorban olyan feladataokra volt használatos, ahol a kocsi terepjáró, teherbíró képességét jól ki lehetett használni. Sok éven át több széria LR is segítette a munkát. Ennek megfelelően a kocsik dekorációja is igen változatos volt az évtizedek során. A korai Sll-ek szerény felirataitól kezdve az Slll minimál dizájnján át egészen a Defender már-már taxismintájúra hajazó, de a céljának (feltűnés) maximálisan megfelelő festéséig.

A Land Roverek talán minden idők leginkább magától értetődő terepjárói. Emellett persze a Jeep Willys is megérdemli a tiszteletet, de talán mégis a LR tartja leginkább a mai napig is az ősi terepjáró építési hagyományokat. Maga az ős Land Rover munkagépnek készült, a háború utáni gazdaság igényelte hamar a többcélú, megbízható és ugyanakkor igénytelen haszongépeket. Nos, a Land Rover pont ilyen. Olyannyira traktoros jellemzőkkel rendelkeztek az első példányok, hogy elől csak egy ülés volt középen. Innen indult el a polgáriasodás felé, és lett egy akár hétköznap és utcán is bátran vállalható Defender. Szerintem ez az egyik olyan jármű a világon amit a legtöbb célra használtak és használnak, rengeteg féle célra átépítették gyárilag is, kis műhelyekben is és otthon is. Jellemzően a vidék vagy a szavannák az igazi otthona, de az angol királyi gépkocsi-flottában is megtalálható.  Bár a típus fejlődése a technikai vonalon nem állt meg, mégis érdekes, hogy pl. a hadseregek a régi, hagyományos motorú modelleket veszik, a mai elektronikus vezérlésű motorok helyett. Nyilván a megbízhatóság az elsődleges szempont a motor esetében is. Talán a kényelem és a biztonság az, ami fejlődött valamelyest az idők folyamán.

Én magam egy ős Landy-rajongó vagyok, hogy mást ne mondjak az első Matchboxom egy kék, safaris változat volt, a maga tetőcsomagtartós pakkjával. Sajnos ma már nincs meg ez a példány, de rajongásom töretlen a márka iránt. Leginkább az Series II és Series III változatokat tartom igazán belevalónak, ponyvatetővel, porosan, használva…

Aki nem akar máshol utánanézni, annak íme a típustörténet esszenciája:

A legelső Land Rover lehet a fapados autó fogalmának legelső kézzel fogható és testközelből érezhető fizikai megvalósulása. A háború utáni anyaghiány párosult a mindenre befogható munkagépekre való nagy igénnyel. A maradék Jeepek már kezdtek szétesni, gép pedig kellett a szállítástól a szántásig, mindenhez. A Rover cég főmérnökének köszönhető ennek, az akkori lehetőségekből, anyagokból az akkori kívánalmaknak megfelelő gép létrejötte. A végtelenül egyszerű felépítés, az acél létraváz, az alumínium karosszéria, az egyszerű de nyomatékos kis 1,6 literes négyhengeres motor alkotta a relatíve olcsón megszerezhető munkagépet. Az alu karosszéria később szinte a védjegye lett a Land Rovereknek, és talán emiatt is van az, hogy a legyártott példányok 75%-a még üzemben van. Az első igazán "autós kinézetű" modellt a 80-ast - ez a szám mindig a tengelytávot jelenti collban - 1948-ban mutatták be. 

Ahogy az idő haladt és a kocsi is egyre népszerűbb és sokoldalúan (fel)használt lett, a fejlesztés sem állt le. 1957-ben már 2 literes dízelmotorral is szerelték. Egy évre rá az I-es sorozatot felváltotta a méretében, komfortjában, stílusában és teljesítményében is alaposan továbbfejlesztett II-es sorozat. Megújult karosszériával, akár 2.25 literes benzinmotorral is, szélesebb keréknyomtávval jellemezhető. 1959-re már negyed millió, 1966-ra már fél millió Land Rover futott szerte a világ útjain. Ekkor már 10 üléses változatban is lehetett kapni, a számos egyéb karosszéria variációt nem is említve. A hadsereg is komoly felvevőpiacot jelentett nem csak a brit területeken hanem szerte a világban, így megjelent két – az átlagember számára kevéssé ismert - alváltozata is a furgonszerű Forward Control és az eredetinél kisebb és könnyebb Lightweight. 

Az 1971-ben megjelent a Series III egy modernizált változata a korábbiaknak, ami kissé szebb, kissé jobb, kissé komfortosabb részletekkel bírt az őshöz képest. Ekkor már 3,5 literes V8-as motorral is rendelhető volt. Az igény változatlanul nagy a Land Roverekre. Mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy 1976. júniusában gördül ki az egymilliomodik példány a gyárból. A típus fejlődése inkább technikai jellegű az utóbbi időben illetve a kényelmi és biztonsági berendezéseket fejlesztették tovább, hogy a hagyományos megjelenés ellenére a kocsi beltartalma naprakész legyen. A terepjárási alapelvekből nem engedtek. Megmaradt az acél alváz, merev tengelyek, zárható differenciálművek a három tengelyen, komoly terepszög és terepjáró képesség, laprugók, alumínium karosszéria, könnyen szerelhető, tisztítható elemek és alkatrészek.

A népszerűségéhez nem egy film is hozzájárult, a – kölyökkorunk egyik kedvencétől - az Elza és kölykei-től kezdve a Tomb Raider-en egészen a Piedone Afrikában-ig, ahol számos variációt láthatunk akár egyszerre is a filmvásznon, mind a jók, mind a kevésbé jók oldalán. Bár ma már eldőlt, hogy mégis csak modernebbre váltják valamikor a típust a közeljövőben, az bizonyos, hogy eltűnni soha nem fog csak újraéledni ismét és ismét.

A Matchbox Land Rover Slll-at találtam legalkalmasabbnak a lemodellezéshez. A módosítások nagyon minimálisak lettek. A szafaris RW változat volt a kiindulási alap. Erről lekerült - még jóval előttem - a tetőcsomagtartó egység. Így csak a tartócsonkja meredezett a tetején. Ez pedig a legalkalmasabb arra, hogy a narancssárga villogót hordozza. Ezen felül megkapta ő is a táblát a szélvédője fölé (ezért is jó a magasított talapzatú villogó) egy antennával kiegészítve. A hátsó ablakokat befedtem és egy valóságot alapul vevő fantázia dekorációt tettem rá.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Polizei 02: A klasszikus

 Mercedes-Benz Polizei

(Siku)

felújítás

A Mercedes állólámpás változata már szerepelt nálam, így a típustörténetet onnan lehet elolvasni. A hozzámcsapódott Siku rendőrautó elég siralmas állapotban volt, de kiáltott a megújulásért. Mindjárt volt két ötletem is a változatosabbá tételéhez. Az egyik az antenna amelyet az eredeti rúd helyett vékony húzottszálból észítettem el. A másik a felni, pontopdsabban a dísztárcsa kialakítása. A Siku kerekei nagyon határozottak, szépen elkészítettek, de unalmasak is egyúttal. Viszont a Mercedeseknek nagyon szép dísztárcsájuk van, amit meg kellene mutatni kicsiben is. Itt már egy újításról beszélünk, amikor az eredeti kerékre is matrica kerül, a matricakép pedig a szép merci dísztárcsát ábrázolja. 

 

 

 

A rendőrségi matricázás is kicsit más, kicsit egyénibb lett. Tudván azt, hogy a valóságban sem volt teljesen egységes, inkább csak nagyon hasonló a német rendőrautókon a zöld felület és a fehér betűk. A piros ülés és a zöld ablak egyelőre maradt, úgy is mint gyenge pontja a modellnek. Viszont akár korhű is lehet a piros belső, bár nagyon nem jellemző.  Az üveg színét pedig betudom a gyerekcsalogató tárgyak egyikének.

 

Dodge Trailer

 Dodge Trailer

(Matchbox)

átalakítás

 

 Az 1968-as megjelenésű (akkor még RW kerekes) darus Dodge eléggé jelen van a használt kisautó piacon, ám jobbára hiányos, azaz gém nélküli állapotban. A teherautó maga, az üres, sík platójával viszont kívánkozik valamiféle újrahasznosításra. Nekem eszembe is jutott egy ötlet: mi lenne ha vontatna valamit. Valami nehezet, ha már ott van hátul a duplatengely. Kerestem is hozzá egy trélert a Verdabörze pultján az egyik dobozból.

 

 

Utána lecsupaszítottam a teherautó hátulját, csak a legszükségesebbeket meghagyva. A kerekek és a hátsó sárvédők egy hasonló léptékű (1:86) Grell kamionból jöttek. A tréler platóra készítettem egy dobozt, ami az ilyen szerelvényeknél szokásos tartozék. Erre került a pótkerék és két villogó. Ugyancsak két villogó került a fülke tetejére is. Az első lökhárítót megnagyobbítottam, ahogy a valóságban is szokták, az ellensúlyozás, a jobb tapadás érdekében. A kipufogók a Mack-ról jöttek át.

Így már egészen más képet mutat a leselejtezett Dodge darus.

 

 

A Dodge maga nem ismeretlen a Matchboxok között, hiszen kéttengelyesként szállított már bikákat, háromtengelyesként ketreces felépítményt is. Mintájául az angol gyártmányú Dodge 500-as széria szolgált. A hatvanas évek elején kifejlesztett közepes/nehéz teherautó előremutató volt nemcsak a Ghia tervezte dizájn, a megbízhatóság és a teljesítmény hanem a vonatkozó és tervezett európai szabályozások tekintetében is.  A később "K" sorozatnéven is nevezett teherautó család számos felépítménnyel (akár még billencsként is) vagy akár felépítmény nélkül is kapható volt, különböző teherbírásokkal 11-16 tonnáig, rövid és hosszú tengelytávval és akár háromtengelyes vagy négytengelyes változatban is. Dízel erőforrás hajtotta, viszont abból háromféle gyártmány is belekerülhetett (Chrysler V6-V8, Cummins V6-V8, Perkins sorhatos), így a teljesítménye 350-470 lóerő között változott. Ehhez tartozott alapesetben egy ötsebességes váltó. A fülke kialakítása kényelmes ergonómikus volt, ami abban az időben még nem nagyon volt jellemző a teherautókra. Kényelmes jól átlátható munkahelye volt az ebben dolgozó sofőrnek. A modern tervezési elveknek megfelelően a  szereléshez előrebillenthető - háromszemélyes - fülkéből menet közben is jó volt a kilátás. Nemcsak a fülkébe történő beszállás volt könnyű az alacsonyra tervezett fülkekialakítás miatt, hanem az egész hátsó rész is a megszokottnál alacsonyabban volt. Érdekesség a kocsival kapcsolatban, hogy a gyár (talán nem csak egyedül ők) csak alapozó festéssel látták el a kész kocsikat és a tulajdonos festette rá a saját ízlése szerint a fényezést.

 

Olympic Jolle

 Olympic Jolle

(saját gyártmány)

bemutató

Azt gondolhatnánk, hogy kakukktojás és vajon hogy kerül a kisautók közé egy vitorlás. Pedig a Matchbox történetében is volt jónéhány nem autó. A Hot Wheels kínálatában pedig manapság az autó a kevesebb a rengeteg kerékkel ellátott bármi (hamburgertől a fajanszig) között. Visszatérve az angol márkához: találkozhattunk már számos hajóval, többféle repülővel, mozdonnyal, hőlégballonnal, de még űrhajóval is. Egy vitorláshajó tehát még belefér.

Másrészt szeretem az autók után köthető utánfutókat, trélereket is, mivel nagyban javítják az autó megjelenését, a hangulatát, az összképet. Volt már arra is példa a kisautóim sorában, hogy utánfutót gyártottam egy versenyautónak. Most pedig egy vitorláshajót készítettem el léptékhelyesen (1:67). Így illeszkedik pontosan az őt cipelő trélerhez és az őket vontató autóhoz. Az eredeti trélerről annyit, hogy szintén Matchbox gyártmány, de természetesen átalakítottam. Egyrészt mert nagyon elnagyolt volt másrészt pedig illeszkednie kellett a hajómhoz.

 

Rátérve a hajóra. A vitorlásmodell eredetije egy olimpiai hajóosztály, az O-Jolle. Ez a múlt század első harmadában volt népszerű az akkori balatoni vitorlázók között. Német tervezésű eredetileg, de licenc alapján korlátozott példányszámban magyar gyártás is volt belőle (az én eredeti veterán hajóm a 10. gyártási sorszámú). A hajó olimpiai osztály volt, az 1936-os olimpián. Aztán országunkban eltűnt, viszont Nyugat Európában a mai napig népszerű hajóosztály, nemzetközi versenyeket rendeznek belőlük szinte minden héten, akár több száz résztvevővel. Ma már műanyagból gyártják, de korábban ez is fából, mahagóniból készült. Sok szép felújított és használatban - sőt versenyben - levőt lehet látni, az osztrák, német, svájci vagy olasz nagytavakon. 

 

A modell O-Jollém is műanyagból, sztirollapból készült. A neten talált rajzokat lekicsinyítve készítettem el a hajót határoló síkokat idomokat. No, nem elsőre hanem másodszorra, harmadszorra, mert  nem egyszerű az oldalnézeti és felülnézeti rajzokból egy térbeli hajlított idomot létrehozni. Olyat aminek hajó, sőt O-Jolle formája van. De azért csak összejött. Segítségképpen azért itt volt (télen) a kertben az eredeti példány is, éppen felújítás alatt, így több méretet onnan is le lehetett venni. Az idomok összeragasztása és összecsiszolása után egy kopott erősen használt fa hajókra jellemző matricaburkolatot és sárga deck festést kapott. Az árbóc anyagának megtalálása sem volt egyszerű, mivel kellő hosszúságú, ugyanakkor adott átmérőjű műanyag vagy fém rudat/csövet kellett keresnem. Itt tizedeken is múlhat az aránytalanság, ezért volt fontos az átmérő. Végül egy nagyobb iratkapocs kiegyenesítve lett a megoldás.

  

 

Az utánfutóról a fölösleges részeket eltüntettem és kapott egy hátsó lökhárítót, amelyre a lámpa és a rendszám került. A hajószállítókon ez a rész általában kivehető, hogy sójázáskor (a hajó vízre bocsátásakor vagy kivételekor) ne kelljen a villanyos részeket vízbe meríteni és a hajó is könnyebben rácsúsztatható legyen. A rászerelt  árbóctartó szintén szükséges elem, kombinálva a hajó első megtámasztására szolgáló elemmel. Nagyon fontos a magassága, mivel az árbóc mindig hosszabb, mint maga a hajó, tehát túlnyúlik rajta, ha a hajótestre rögzítik szállításkor. Ha hátrafelé nyúlik, akkor annak a túlnyúlásnak a hossza limitálva van. Tehát előre is túl kell nyújtani. Itt viszont a vontató autó hátulja és magassága a limit (kanyarodáskor és függőleges mozgások esetében). Erre találták ki, hogy megemelik egy árbóctartóval az árbóc elejét, és így valamivel hosszabban nyúlhat - akár az autó fölé - az árbóc.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Doka tűzoltó kéklámpa nélkül

 Volkswagen Transporter Crew Cab 1990 (T3 Doka)

(Matchbox)

bemutató

A Volkswagen Doka szerencsére már nem újdonság a Matchbox kisautókat ismerők számára, hiszen volt kiadása korábban is.  Ez viszont egy új kiadás, amivel a Verdabörze lepett meg nemrég. Új a bliszter, új a grafika, új a kisautó is? Mindjárt kiderül.

 A történelmi rész röviden:

Átmeneti állapot, de abból rengeteg

A Volkswagen T3 (Type 2 kódú) Transportere egy bizonyos szempontból átmenetet képez a levegős boxer és a modernebb ma használatos dízel és benzines erőforrások között. Ez az a kaszni amelyben volt boxer is, soros is, benzines is dízel (1,6 és 1,7 literes) is, léghűtéses (1,6 és 2,0 literes) és vízhűtéses (1,9 és 2,1 literes) is, kézi és automata váltós is, a gyártó fantáziadús gondolkodását, leleményességét és haladó műszaki érzékét bizonyítva. A típust 1979-1992 között gyártották a németek, de még utána is készültek Dél-Afrikában ilyen kisbuszok. Minimális külső és belső változások és variálások történtek az évek során. Ezek legjellemzőbbike talán az első lámpa amely kerekként indult de a vége felé már szögletessé vált. A többi látható és nem látható különbség az egyes modellek között inkább a különféle felszereltségektől és kialakításmódoktól függtek. A sima lemezoldalú és mikrobusz verzión kívül készült Caravelle és Multivan luxusfelszereltségű busz, Westfalia kempingbusz, duplakabinos verzió de összkerékhajtásos (Steyr-Daimler-Puch gyártotta) bokorugró is. Platókialakításból többféle is volt. Normál tetőmagasság emelt tetőmagasság és magastető is szerepelt az opciók között. Az amerikai szabványok és elvárások szerinti módosulásokról nem is beszélve. Ha mindezeket egy mátrixban összerendezzük látható, hogy igen-igen nagy variációs lehetőségei  vannak a kisbusz megjelenésének. A szokásos Volkswagenes ötletek és a megbízhatóság nagyon sikeressé tette szerte a világon. Nemcsak a civil oldalon, hanem a fegyveres erők (még az amerikai is) kötelékében vagy a tűzoltóknál és egyéb kékfényes szervezeteknél is jócskán akadtak-akadnak speciális kialakításúak is. (Ezzel megint csak a képzeletbeli verziómátrixunk bővült.) A szokásos érdekességek közé sorolható a Paris-Dakar Porsche csapat kísérőautójaként szolgált B32 kódú limitált számú 3,2 literes Carrera motoros szervizautó is vagy a hathengeres Oettinger tuningos (WBX6 kódú) 3,2 és 3,7 literes busz is. Rengeteg anyag van az elejébe beépítve ezért korához képest is nagyon biztonságosnak mondható a karosszéria. Mostanában profitszerzés céljából már kevesen használják, viszont egyre feljebb jön a hobbisták rangsorában. Jó alap a felújításhoz (#postvwalleygarage), a végeredmény pedig már messziről feltűnik a mai egyenformájú autók világában.

A nagyhátlapos bliszter szép, figyelemfelkeltő, grafikája pontos. Mivel a német autók sorozat tagja, ezért a német trikolor színei dominálnak már messziről. Rajta van a Volkswagen cég logoja is, ami a jogi hátteret is garantálja. A kisautó megnevezése kissé komplikáltan sikerült, bár pontos és angolos. Mifelénk ezt egyszerűen T3 Dokának hívják. A Doka a német DOppelKAbin (duplaméretű kabin) rövidítése. Aki nem ismerné a modell eredetijét annak viszont hiányzik a "T3" jelölés, merthogy transporterből volt T1, T2, T4, T5 és immár a T6-nál tartunk.

A kibontás után, első ránézésre az első ami szembetűnik, az a kerék. A korábbi kiadás küllős nagyméretű felnije sokkal szebb. De lehet, hogy ez mégis jobban illik ide. Végül is nem tuning gépről van szó hanem egy munkaeszközről, ott pedig a külsőségekben a szériafelszerelés a megszokott. Az eredeti autón acél dísztárcsa volt akkoriban, így talán ez a felni jobban közelít ahhoz. A szélessége talán túlzó, de ez a gyártó egyenkerekének a szélessége, mint etalon, így ezen lépjünk túl. 

Az alváz itt most sötétebb szürke műanyagból készült, ami jobban közelít a valósághoz a korábbi világosabb árnyalathoz képest. Megvan a vonóhorog is ami szintén pozitívum. Az autó alján inkább csak imitálták a hátsó tengely környékén elhelyezett motor-váltó kombót. Viszont a pótkerék kialakítása tökéletes - lenne, ha nem ugyanolyan felnikialakítással ábrázolták volna mint a másik négyet. Itt ugyanis nem szokott lenni soha dísztárcsa, a csupasz felni pedig másképpen néz ki. De ez egy aprócska lustaság csupán.

A kaszni grafikája magvas kérdéseket fogalmazhat meg egyes jobban belegondolkodó embereknél. Feuerwehr vagyis tűzoltóság van az elejére írva, tehát ez egy tűzoltóautó lenne. De a tűzoltóautók alapfelszereltségéhez tartozó kékfény (és sziréna) nagyon hiányzik róla. Mondhatnánk, hogy csak az ügyintézők használják, meg a hatósági ellenőrzéskor járnak vele, de ez nagyon nem életszerű, arra ott vannak az erre sokkal alkalmasabb E-Golfok. Tehát itt egy zsákutcába került a grafikus. 

Óriási előrelépés viszont, hogy a homlokfelületen a hűtőrácsokat és a lámpákat már kiszínezték, sőt még a logot is ábrázolták. Ez nagyon nagy pirospontot érdemel(ne), mivel az autó megjelenésének markáns jegyei lettek így láthatóbbá. A kivitelezés minősége megkérdőjelezhető. Továbbá az indexlámpák narancssárgáját spórolták le...meg a hátsó lámpákat. Ez nagy kár. És közelről megnézve a sárga szín oldalt nagyon hanyagul van odarakva, sok helyen foltos.

 

A beltér a vékony és szépen formázott ablakokon keresztül jól látszik, meg is formálták rendesen. Hatszemélyes, mert elől jobboldalon dupla ülés van, ahogyan az lenni szokott általában ezeknél az autóknál. A Kormány pizzasága kivételével a beltér kialakítása teljesen korrekt, még a fejtámlák alakja is az eredetit idézi. Kár, hogy hátulra már nem jutott belőlük. 

A kaszni kialakítása is nagyon részletes. Ennek bizonyítéka például a hátsó kerekek előtt levő közbenső csomagtartó fölfelé nyíló ajtajainak a zsanérjai, zárjai. Nincsenek elhagyva, elnagyolva. Ott vannak ahol kell és akkorák amekkorának lenniük kell. Ugyanilyen szép a plató oldalfala és az azokat rögzítő kallantyú imitációk is. Bár én itt is találtam egy kis eltérést a garázsomban parkoló eredetihez képest: a hátsó plató függőleges tartóbordái, kb. egy mm-rel  kijjebb vannak. Ez is csak ezért feltűnő, mert a valóságban a lámpa belső élével elvágólag vannak, így könnyen felfedezhető a differencia.

Összességében nagyon tetszik a kisautó. Ez egy olyan típus, ami nagyon sok variációban elkészíthető lenne. Kár, hogy nem ragadja meg a Matchbox ezt a lehetőséget és nem húz le róla számos másik bőrt is. Nagyon szívesen begyűjteném azokat is. Ajánlom beszerzésre mindenkinek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tömegközlekedők 4. : A kabrio

 

The Londoner 

Daimler Bus 1972

(Matchbox)

átalakítás

 

 Olyan túl sokat nem lehet variálni az emeletes buszokkal  - a reklámoktól eltekintve.  A kérdés az volt számomra, hogy miként lehetne újat mondani vele ezúttal. Lehet-e egyáltalán? Megpróbáltam, és ez lett belőle. Egy kabrio emeletes Daimler.

Az eredeti buszt a Daimler (Leyland 1975-től) 1960-1983 között gyártotta. Farmotoros kialakítású, a korának megfelelő dizájnnal. Az idők során számos módosítást alkalmaztak és az alkalmazott dízelmotorok is változtak benne. Valójában semmi említésre méltó dolog nincs vele kapcsolatban. Egy igásló, az elvárt igényeknek maximálisan megfelelő kialakításban.

 

Az eredeti

Az 1:121 léptékű modellt 1972-ben adta ki először a Matchbox. Azóta persze újra és újra kiadta, jellemzően piros színben de - milyen meglepő - ez a busz több tucat színben és dekorációval is elérhető volt. Főképpen a verziógyűjtők nagy örömére. Még kétféle árnyalatos verzióban is készült, ami a kisautó struktúráját tekintve nem egy komoly erőfeszítés, viszont nagyon jól néz ki. 1981-ben vonták ki a kínálatból.

A reklámok illetve a szín megváltoztatása nem elég egy új bemutatóhoz. Nézzük, hogy milyen variánsai vannak egy emeletes busznak. Például mobil (esetleg fix) kocsma, de az meg ilyen léptékben nem sokat mutat, mert inkább a belsőn van a hangsúly. Akkor lehetne például városnéző kabrio emeletes busz. Legyen az! Mivel ebből a modellből rengeteg van még most is a piacon, nem sajnáltam bátran hozzányúlni.Le is vágtam a tető nagy részét és máris megváltozott az egész busz. Így gondoltam eredetileg is, ez volt a koncepció gerince. Az üléseket egy kellemes közép szürkére festettem ismét és a karosszéria színe is jócskán eltér az átlagos tömegközlekedési árnyalattól. Természetesen nem maradhatnak el a reklámok sem az oldaláról, ezek jelentősen megdobják a látványt.