Proto 5.: Hairy

 Hairy Hustler 

Matchbox

bemutató

 

 Megint egy idióta fantázianév (értelmezhetően le sem fordítható) aminek semmi köze a kocsihoz. Illetve egy sokadik kiadásban a modell már Flamin Manta néven jelenik meg. És ez az elnevezés már elindíthatja a kutatót a valóság felé. És akad is valami az irdatlan információhalmazban ami a „manta”, „autó”, „matchbox” közös halmaza környékén található. Manta Mirage néven valóban készült versenyautó, ha nem is túl nagy példányszámban. Viszont – többé-kevésbé - sorozatgyártású volt.

 

 

Az eredetiről készült fotókat nézegetve valóban egyértelmű hasonlóság fedezhető fel. Főképpen ha a részleteit vizsgálja meg alaposabban az ember. A karosszéria három hosszanti egységre osztása és annak ellentétes „hullámzása” már árulkodó jel. A fülke helye és kialakítása szintén hasonlatos. Vagy nézzük meg a hátsórész, esetleg az első lámpák kialakítását. Minő véletlenek. Számomra egyértelműnek tűnik, hogy a Matchbox konstruktőrei ezt az autót vették alapul az ő „fantasy” faktorba sorolható modelljük megalkotásánál. Ha először nem is adtak neki még csak hasonló nevet sem, de a későbbiekben azért csak hagytak egy nyomot. Ha ezek alapján elfogadjuk és megszavazzuk az ős kilétét, akkor nézzük meg, hogy mi is volt tulajdonképpen.

A Manta Mirage egy középmotoros kisszériás sportkocsi amit a californiai Manta Cars gyártott. Az utcai használatra is alkalmas kocsi egy 5.7 literes V8-as McLaren M8-on alapult. Acél csővázas üvegszál erősítésű műanyag karosszériája volt. Tulajdonképpen ez egy kit car volt így kevés egyforma példányt lehet föllelni belőlük, ezért is nehéz a teljesen pontos beazonosítás. Talán a bizonytalanság miatt nem is érdemes többet foglalkozni az őssel, lássuk a mi léptékünk példányait. 

 

 

 

 Az alapmodell vöröses-bronzos kivitelben jelent meg narancs ablakokkal, ötös számmal az oldalain és az elején, de készült skorpiós matricával is. Ezen korai példányok nagy ritkán készültek színtelen vagy lilás árnyalatú ablakokkal is, amik eléggé keresettek lettek mára már. A sokféle színösszeállítás (sárga, zöld és egyéb fura színek) közül az egyik legdinamikusabb és legelegánsabb megjelenésű a fehér színű változat, kockás versenydekorációval, piros csíkokkal, narancs üvegezéssel. Igen vonzó összeállítás. Nekem is egy ilyenem van, nézzük meg közelebbről.

 

 

 

Az arányokról és a valósághűségről ebben az esetben nem beszélhetünk, inkább csak önmagához képest érdemes elmélázni a látottakon. A kocsi mindenképpen realisztikus és elképzelhető a valóságban is, ha nem is pont a közutakon. Versenyautóként semmi kivetnivaló nincs a formájában, a kor stílusjegyeit hordozza, talán egy kicsit előretekintően. Fantáziamodellként viszont elég reális részleteket mintáztak meg a külsején és a belsejében is egyaránt. Kicsi de jó rugózása van, jól gurul. Más nem is kell a játékos gyerekeknek. 

A gyűjtők maximum a sokféle variáció begyűjtésével szerezhetnek maguknak örömet. Ennél a modellnél volt bőven alternatíva. Ha csak a nevét nézzük: ugyanaz a kaszni háromféle néven is futott (később még Super GT néven is kiadták) az 1971-78-ig tartó gyártásban..

Összességében semmi különös nincs ezzel az autóval, egy a sok játékautó közül, az ő kis – gyűjtők számára érdekes – részleteivel, változataival.

RS 200

 Ford RS 200

(Matchbox)

felújítás

  Az RS200 egy célszerszám. Egész pontosan anno 1982-től a rali „B” csoportjának egyik legütősebb tagja. Olyan ellenfelekkel küzdött, mint az Audi Quattro S1, Austin Metro, Peugeot 205, Lancia 037. Viszont az a tény alapvetően megkülönböztette a többiektől, hogy ezt a gépet kimondottan erre a célra építették, míg a többiek egy sorozatgyártású modellből lettek átépítve – jóllehet az utolsó csavarig. A híres-hírhedt „B” csoportról röviden annyit, hogy a raliversenyek csúcsa volt, amíg létezett. Kevés kompromisszumot tartalmazó műszaki korlátok, 200 db-ban limitált sorozatgyártás. A legerősebb, leggyorsabb gépek legveszélyesebb versenye. Viszont a leglátványosabb is talán.

Itt nem lehetett kispályázni. Minden eleme az autónak a végletekig ki volt hegyezve, minden tekintetben elmentek a falig. Ezek után nem csoda, ha a humán erő lett a leggyengébb láncszem, ami miatt végül is a csoportot megszüntették 1986-ban. De milyen is volt ez a professzionálisan megépített szerkezet a Ford esetében? A Ford Motorsport brit szakemberei először a Mk3 Escortot akarták átfaragni a kategória homologizációs előírásai szerint, azonban a próbálkozásaik nem vezettek sikerre. De mindenképpen képviseltetni szerették volna a márkát a „B”-ben is.

 Mivel a vezetés nem akarta leírni az eddig beleinvesztált költségeket, úgy döntöttek, hogy a jármű fejlesztése során szerzett tanulságok hasznosítása egy új, erre a célra épített raliautó elkészítésében tovább élhetne. Emellett a Ford vezetői határozottan ragaszkodtak ahhoz, hogy az új jármű összkerék-meghajtással rendelkezzen, amit szükségesnek tartottak, hogy érdemben versenyezhessen a Peugeot és az Audi összkerékhajtású modelljeivel. Az új jármű egyedi és különleges megjelenésű lett, a Ghia által tervezett négyméteres műanyag-üvegszálas kompozit karosszéria igencsak szépre sikeredett. Mármint versenyautóként. Vagyis azért a funkciót itt előbbre helyezték a vevőcsalogató megoldásoknál.

Sikerült is egy összkerék hajtású, hosszában elhelyezett középmotoros gépet alkotni. A Reliant által gyártott karosszéria alá a Ford Motorsport részlegénél szerelték be a technikát. Ez – kis odafigyeléssel ránézésre is megállapíthatóan – tartalmazott némi Sierra elemeket (lámpák, ajtók, szélvédő, műszerfal részletek, kapcsolók) is, de a többség a kihegyezett speciálalkatrészekből állt.  Ez nem pusztán takarékosság okán történt, hanem ezzel is szerették volna a látványos versenyautót a mindennapok Fordjaihoz kötni. A súlyelosztás megkönnyítése érdekében a tervezők a sebességváltót az autó elejére szerelték fel, amelyhez a középen elhelyezett motor erőinek először az első kerekekhez kellett jutnia, majd vissza kell futnia a hátsóhoz, így összetett hajtáslánc-beállítást hoztak létre. A dupla lengőkaros felfüggesztés mind a négy keréken iker lengéscsillapítóval segítette a kezelhetőséget, és segített az autónak a versenytársak közül a legjobban kiegyensúlyozott úttartást biztosítani.

 

 

 Az erőt egy 1803 köbcentis, Garret T3 turbófeltöltős négyhengeres, 16 szelepes Bosch injektoros  alu Ford-Cosworth "BDT" motor adta. A tuningolt motor a 450 lóerős teljesítményével a 490 Nm-es nyomatékával könnyedén tudta mozgatni a kicsit több, mint egytonnás gépet. A gyári pilóta, Kalle Grundel harmadik helyezése az 1986-os Svédországi WRC-ralin a jármű valaha volt legjobb helyezése volt a „B”csoportos ralisorozatban.  Innentől kezdve csak a balszerencse vette körül a Ford RS200-at. Tömeges nézői halálozások, versenyzők, navigátorok szerencsétlensége kapcsolódik elsősorban a versenyautóhoz. Ezek után nem csoda, hogy ennyi verseny után – idő előtt - elavulttá vált, mivel az FIA az 1986-os szezon után megszüntette a B csoportot. Később a motor fejlesztették, még nagyobbá, erősebbé tették, azonban a csoport megszűnése gyakorlatilag visszavonulásra kényszerítette. Ennek ellenére több mint egy tucat sikeresen futott belőlük a ralicross versenyeken, ahol szépen el is pusztultak teljesen.  

 A Matchbox 1987-2000 között tartotta kínálatban. Eleinte fehér alapon később kék alapon különböző dekorációkkal. Később még egy narancs változat is megjelent, ami aztán végképpen elütött az eredeti Ford színvilágtól, koncepciótól. A Convoy kerekek nagyon jól mutatnak alatta mégis a felújítás során egy kicsit szebbeket raktam alájuk. A matricázás egyéni, bár alapul vettem az eredeti fordos dekorációt is.

Ezüstszellem feketében

 Rolls-Royce Silver Spirit

(Matchbox)

felújítás

 

 A Rolls-Royce Silver Spirit 1980-ban került a vásárlóközönség szűk rétege elé. nem hazudtolta meg őseit, robosztus megjelenés, elegáns díszítések. Más nem is nagyon kell az adott tulajdonosnak. Akkor is látszik, hogy ez egy Rolls. Az egyszerű forma talán egy kicsit visszafogottabb és kevésbé egyéni jellegű, mint például a korábbi Silver Shadow. De azért akad benne újdonság is: itt volt először visszahúzható a kis szobor a hűtő tetején. A Spirit of Ecstasy gombnyomásra és parkoláskor automatikusan is behúzható volt. A modell hosszabb tengelytávú változata a Silver Spur, de ugyanezt a kasznit használta a Bentley is a Mulsan modelljéhez.

  

 

  Az első változatnál még négy különálló lámpa volt elöl, ez később – a harmadik generációtól - módosult egybefüggő felületűre. A kocsit 6,7 literes V8-as hajtotta, 3 (később négy) fokozatú GM automata váltón keresztül. Az automata szintszabályozós felfüggesztés igen kényelmes utazást biztosított. A harmadik generációt 1994-ben a negyediket egy évvel később mutatták be. Lényegi különbség nem volt köztük. Immár nagylámpás homlokfallal, természetesen sok krómmal bírt a külseje. A motort is fejlesztették időközben. A Garret turbofeltöltőnek köszönhetően kicsit erősebb lett de erről is csak homályos adatok keringenek. Ahogy a gyár mondja: „Elégséges”. Technikai fejlesztések azonban történtek más téren is. Dupla légzsák került bele, a hátsó ülések immár függetlenül is mozgathatóak voltak. lecserélték a motorvezérlő elektronikát, megváltoztatták a lökhárítókat. 16 collos kerekeket kapott.

 

A Matchbox által 1987-ben kiadott kisautón sem látszik semmi különös. Talán még tömzsibb így kicsiben mint a valóságban. A súlya viszont megvan a nagy fém felületeknek és a kis ablakfelületeknek köszönhetően. Részleteit tekintve rendben van a modell, bár a nyitható ajtók azért árnyalják ezt a képet. A nyithatóság mindig áldozatokkal jár, mind látványilag, kívülről tekintve, mind technikailag belső terek torzulását tekintve. Itt is ez a helyzet. A nyitható ajtóról ilyeténképpen eltűnik a keret és az elefántfül ablak. Gyerekeknek mindegy, gyűjtőknek azért fájó. Mindezektől függetlenül jól játszható stabil járgány, még leharcolva is megéri újjáéleszteni. 1995-ig volt kínálatban, aztán leporolták és 2005-ben is kiadták.

 Eredetileg bézs, mustár, piros és bordó metálszínekben jelentették meg. A felújítás során kis modernséget vittem bele, azzal, hogy nem csillogó fekete szint kapott hanem ezúttal matt feketét. Érdekesség a felújítási technika során, hogy az első lámpákat illetve az újragyártott hűtőmaszk bordáit matricából alkottam meg, az eredeti fényszórók illetve a hűtőmaszk képének odahelyezésével.

 

 

 

Jeepek

 Jeep Cherokee és Jeep Wagoneer

(Matchbox)

bemutató

A két kisautó egyszerre érkezett, egyformán kékek, egyformán Matchbox és egyformán Jeep. Ezért egyszerre is kerülnek bemutatásra. A Jeep márka története ismert sokak által. Azonban a cég anno elindult egy kevésbé military terepjáró-s vonalon és utcai karosszériába öltöztette a terepjáró technikát. Kialakult az off road családi autó. Egyik korai változata a Wagoneer.

Az első Wagoneer 1963-ban jelent meg. Automata váltós, opcionálisan független kerékfelfüggesztéses, összkerékhajtású, station wagon (vagyis leginkább kombi) karosszéria kialakítású, luxusra hajazó családi terepjáróként. A korábbi Gladiator pickupból továbbfejlesztett modell 3,8 literes hathengeres, 140 lóerős motorral készült az alapváltozat. Természetesen az idők folyamán bővült a motorpaletta. Az összkerék hajtás csak kézzel volt bekapcsolható a tengelyvégeken. Opcióként klímát is lehetett bele rendelni. Ez már történelem, hiszen a sikeres konstrukció nagy lendületet vett és 1991-ig volt gyártásban. Azt évek során finomodott a technika, a beltér, és a kor igényeinek megfelelő (akár fabetétes oldalburkolattal is rendelhették) volt mindig a karosszéria kialakítás. Gyártotta az anyavállalaton (Kaiser Jeep) kívül még a Chrysler és az American Motors is. A mi modellünk eredetije egy 1984-től gyártott Grand Wagoneer. Több felszereltségi szinttel lehetett megrendelni, az ár 15.995 USD-től indult.Már abban az évben 20 ezernél is többet adtak el belőle. A V8 alap volt minden modellnél, a legnépszerűbb az 5,9 literes blokk volt de a nagyobbra vágyók a 6,6 literest is magukénak tudhatták. Az időközbeni cégtulajdon változás kapcsán némi karosszéria módosításokat is eszközöltek a kocsin.

A Cherokee 1980-ban már szinte személyautós külsővel jelent meg. Ma SUV-nak hívnánk. Azért a nagy kerekek és a magasság emlékeztetett a technikára ami a kaszni alatt rejlett. Egészen pontosan az első állandó összkerék hajtáslánc a márka történetében. Az elmúlt időszak energiakrízise késztette a céget egy kompaktabb modell kifejlesztésére. A 250 millió USD költségű fejlesztés eredményeképpen naprakész technikát alkalmaztak nemcsak a karosszéria kialakításánál hanem  egyéb részeknél is. A rugózás kifejlesztésében például a Renault F1-es vezető mérnöke is közreműködött. Az önhordó kialakítás következtében mintegy 450 kilogrammal könnyebb lett a kocsi az előd, Wagoneer-hez képest. 3 és 5 ajtós kivitel létezett belőle. A terepjáró képessége sem maradt el a várakozástól, sokfelé használják ki különböző off road körülmények között. 2,5 literes sornégy, 2,8 literes V6 és négyliteres sorhatos a motorkínálata.

A két kisautó semmi kiemelkedőt nem hordoz magában. Tulajdonképpen, mint az igaziak: semmi feltűnőség, jó használhatóság. A Wagoneer ötajtósát mintázták meg 2018-ban. Több, sötétebb árnyalatú (piros, fekete, kék) színben is kiadták. Ami itt figyelemreméltó, az a dekorációja. Ugyanis az akkoriban még divatos famintás oldalpanelt ábrázolták a nyomattal, ami nem sűrűn fordul elő a Matchbox történetében. Nagyon szépen sikerült, kimondottan feldobja a megjelenést. A kerekei pont jó méretűek, vagyis a személyautósnál nagyobbak, és kissé terepmintás gumik vannak hozzá. A kaszni szép, arányos még az üvegezés is elég vékonyra sikerült ahhoz, hogy megláthassuk benne a megfelelő szinten kidolgozott belteret. Megfelelő szint= nem átlagos autóbelső van benne, hanem az eredetihez hasonló kialakítású. Még a színe is adja az amerikai autók bézs belterét. Csak az a ronda nagy kék oszlop ne lenne a csomagtartóban, ami a kaszni hátulját rögzíti a padlólemezhez. Korábban ezeket meg tudták oldani, mostanában meg ily módon egyszerűsítenek. A tetőcsomagtartó imitáció is pontot érdemel, mert a valóságban is sokszor látni ilyet a tetejükön. A első ablaktörlők érdemelnek még említést, merthogy a kaszni anyagából vannak elindítva és ehhez csatlakozik az ablak anyagában folytatódó kar. A nagy vonóhorog a hátulján funkcionális méretű, de egy ilyen kocsi szinte kívánja az utánfutót, így teljesen elnézhető.

A Cherokeenak a háromajtósát mintázták meg, és csináltak belőle egy rendőrautót hegyvidéki turistaszállító járművet. A felirat mindenképpen erre utal. De a három ajtó ennek ellentmond. A  kék villogóimitációról meg ne is beszéljünk. Miért kerülhetett oda? A korábbi, 1986-os változaton nem volt még ott így csak külön elemként rábiggyesztve. Nyilván a kék szélvédő adta az ötletet, így a 2018-as kiadásban már így jelenik meg. Egy rendőr/vadőr/halőr/polgárőr/nemzetőr, erdőőr, stb. dekorációval ez teljesen jó lenne, de így - a kukacoskodók mélyen elemzők számára - elgondolkodtató. A kisautó minden tekintetben rendben van egyébként és ez így volt a korai megjelenéstől kezdve. Megszámlálhatatlan verzióban létezett, és nem csak a színkavalkádot tekintve, hanem a dekorációkat is beleértve, valamint a fényhíd meglétét és változatait tekintve is. A kereke szépek, autentikusak és a vonóhorog is rendben van. Talán csak a barna padlólemez okozhat zavart, de nem feltűnő az sem. A kék oszlop a csomagtartóban itt is megjelenik sajnos. Merthogy nem volt mindig így. A korábbi kiadásnál megoldották másként, egy ülés mögötti laposabb konzollal. Ez egy másik kialakítású padlólemezen volt. Újítottak és csúnyább lett a végeredmény. 

Munkagépek 09: Gyalul, de nem asztalos

 Ground Grinder

(Matchbox)

bemutató

  Érdekes névválasztás történt a kis munkagép esetében. A ground=talaj megnevezés rendben van, de az utána jövő szó a "grinder" konkrétan darálót jelent. Ami azért is furcsa, mert az ilyen jellegű munkagépeket a grader szóval szokták illetni, ami a magyar földgyalunak felel meg. És ez így is van rendjén. Még csak márkanévről sem beszélhetünk ezúttal, amit esetleg el akartak kerülni a névadók. Lehetséges, hogy valami szójáték van a háttérben ami a szerény angol tudásomat meghaladja. Aki tudja a megoldást jelezze....

Azonban! A sárga modell oldalán a matrica már "road grader" feliratú, tehát közelítettek a valósághoz a dekoráció kialakításakor. Márkanév még mindig nem bukkan fel.

A modell a hagyományos földgyaluk kialakítását követi: hátul a gépészet, rajta a fülke és az előrenyúló gerinc alatt (és esetleg előtte is) van a minden irányban állítható tolólap éles élű gyalulap. Számtalan cég gyárt hasonló felépítésű földmunkagépet szint teljesen azonos kialakítással, így elég nehéz beazonosítani az eredetijét. Így ettől most tekintsünk el.

A modellt 2012-2019 között forgalmazták, többféle színben is. Talán mégis a legautentikusabb a sárga szín, némi fekete kiegészítéssel. A több elemből álló géptest remek lehetőséget biztosít a színek kombinálásához. Így igen mutatós színvariációk jöhetnek létre. A kerekei igencsak hozzájárulnak a markáns megjelenéshez. Megfelelően szélesek, robosztusak és a felni is szép - bár nem munkagép jellegű. Mivel gyárilag a kifestések elég takarékosra készültek (nincsenek) ezért kicsit feljavítottam a lámpákat, villogót, stb.)

 

 

Ford Corsair

 Ford Corsair

(Matchbox)

felújítás

A kis halvány türkiz színű modellautó számomra a hatvanas évek brit átlagautós világát idézi. Ha az ember rákeres a kor angol utcaképére, ez az autó biztosan rajta lesz valamelyiken. nem csoda, hogy a Matchbox is megmintázta már 1965-ben. Szép pasztelszínben adták ki, RW kerekeken, vonóhoroggal. És tettek a tetejére egy lepattintható behemót csónakot. Ez irreális és talán nem is túl szép. A csónak formája sem vízbarát és erős a gyanúm, hogy az autó szélessége miatt lett ilyen torz a formája. Szerencsére lekopott a kisautókról időben. és ami előny, hogy nyoma sincs az autón a csónak helyének, úgy oldották meg a rögzítését a tetőn, hogy nem kellett lukat készíteni számára. 

Később megjelent egy fajta bronzos metálszínben is ami nem igazán illett a kocsi egyéniségéhez. A kor odafigyelésének megfelelően szép részletek és pontos kidolgozás jellemzi külsőleg. A beltér teljesen átlagos, piros műanyag. A hozzám került bronszínű kisautó hamar megkapta a jelenlegi, sokkal inkább korhű színezését.

 

 

Az eredeti Ford Corsairt (eredeti nevén Ford Consul Corsair) 1962-ben mutatták be a Londoni Autószalonon. A neve egyszerűen azt jelenti: kalóz… Eredetileg két és négyajtós változatot is lehetett venni, később megjelent a kombi is. Akadt belőle kabrió változat is bár ezt egy kis cég gyártotta, igen kis szériában.

A szélvédő és az oldalablakok a Cortinával, a mechanikai alkatrészek a Cortina GT-vel közösek, a karosszéria belső panelei pedig alapvetően hasonlóak. A Corsair a maga korában szokatlan és meglehetősen merész stílust kapott, éles vízszintes V-alakú kialakítással az autó legelején, amelybe kerek fényszórók kerültek. A Corsair 1500 végsebessége nagyobb volt, mint a hasonló Cortina 1500-nak, annak ellenére, hogy a Corsair valamivel nagyobb és nehezebb volt.

A Corsair Deluxe-t eredetileg a nagyobb, 60 lóerős karburátoros, 1,5 literes Kent motorral kínálták, amelyet a kisebb Cortinában is használtak, a Corsair GT pedig ugyanazzal a 78 lóerős, 1,5 literes motorral érkezett, mint a Cortina GT.   1965 szeptemberében új Ford Essex ezerhatos V4-es motorokat alkalmaztak, melyek nem igazán voltak erősek. 1967 januárjában megjelent a 2,0 literes motor jobban továbbfejlesztett változata, míg a csúcsot a 3,0 literes Ford Essex V6-os motor jelentette. Az 1008 fontba kerülő 2000E-t a Rover 2000 olcsó alternatívájaként pozícionálták, amelynek bevezetése három évvel korábban gyakorlatilag új piaci szegmenst határozott meg a négyhengeres szedánok számára.  A Corsair-t 1970-ben váltotta fel az Mk 3 Cortina, Hat éves gyártása során 310 000 Corsair készült, amelyek közül 2019-ig körülbelül 600 fennmaradt az Egyesült Királyságban. Ezzel szemben a 100 gyártott kabrióból körülbelül 75 maradt csak fenn.