2015. december 7., hétfő

Francia szemek

SIKU Peugeot 505



Bár köztudottan nem vagyok franciaautó rajongó, de azért egy-egy példány termett azon a vidéken is, ami érdekes, különleges vagy szép. Mostani áldozatom se szép, se jó nem volt, viszont a hiányzó első ajtótól eltekintve tűrhető állapotban került hozzám ajándékként egy nagy doboz alkatrész, autómaradvány között. (Köszi Tommi!)

Az eredeti kék szín sem volt rossz, de mivel ajtót kellett rá pótolnom az egészet újrafényeztem. A kocsi annak idején a Peugeot nagykocsija második legnagyobb modellje volt, valahol az ötös BMW-k magasságában, tehát a csillogó fekete szín teljesen autentikus egy például egy nagyobb cégvezető számára arrafelé. Miniszteri szinten az ennél nagyobb 604-est használták.
A kocsi történetéről pár szóban annyit lehet elmondani, hogy a sikeres és jól ismert 504-es modell utódjaként 1,3 millió darabot adtak el belőle 1979 és 1992 között a világban. Gyártották  a szülőhazáján kívül Kínában, Argentínában, Indonéziában és Nigériában is, és ennél is több országban volt csak összeszerelő üzeme a modellnek. Elnyűhetetlen mint az elődje, lényegében a szegényebb országok munkásának munkások vezetőjének autója. Erre a viszonylag nagy hasmagasság is jó okot adott. Még kisszériás összkerekes verziója is volt a kombi kivitelnek, valamint összkerekes pickup átalakítás is készült belőle. Sőt, hogy még fokozzuk a dolgokat elkészült a duplakabinos pickup is.





Alapvetően négyajtós limuzin kialakítású, de természetes, hogy készült belőle kombi változat (három sor üléssel is akár), sőt valaki még kupé és egy tető nélküli variációt is elkövetett. A cég és Pininfarina közös munkája a dizájn. Négyhengeres dízelmotorral vagy 4-6 hengeres benzinmotorral készült a cég utolsó hátsókerék hajtású autója. 1,8-as sornégytől a 2,850 köbcentiméteres V6-ig elég széles skálán lehetett bele benzinmotorokat választani a kétféle dízel mellett. Készült 3 vagy négysebességes automata váltóval is. Az amerikai piacra még turbóval is felszerelték. Érdekesség, hogy ez volt a cég utolsó, amerikai exportmodellje jó időre. A beltere inkább volt hagyományos, mint franciásan feltűnő és extravagáns de ergonómikusan nem volt azért annyira a csúcson a korabeli kritikusok szerint. Nagy csomagtere a céges felhasználáson túl ideális nagycsaládos autóvá tette. Az utazási komfortját, kényelmét és vezethetőségét erősen dicsérték. 

Európa néhány országán kívül a világban több helyen is (magasított tetős) mentőként, pompakocsiként, taxiként, rendőrautóként, versenyautóként vagy katonai célra is használták. Többféle felszereltségi szinten lehetett kapni (GTD, GTI, SRD, GR, SR, GLS, DL, STX, Liberté, Turbo, GLX, SW8, V6, Turbo S), a mi szóban forgó kisautónk az STi változatot mintázta meg, - SIKU gyártmány lévén az aljáról leolvashatóan - a 2,9 literes 110 lóerős négyhengeres változatot.
A szokásos Siku minőségű kisautó alapvetően jó, arányos, föl lehet ismerni az eredetit. Mondjuk ehhez igencsak hozzájárulnak a jellegzetes formájú „pözsós” első lámpák. A hátsóknál beletettek egy kis csavart a lámparendszerbe. Ami annyit tesz, hogy egy lámpatest három darabból áll. Az indexek a kasznin vannak megformálva, a piros búrás részt a beltér anyagából alakították ki, míg a fehér búrás tolatólámpa a padlólemez fémszínéből van. Ez összhatásában nagyon zavaró, ezen a kifestésük nagyban javít és egyértelműbbé teszi, hogy mi a lámpa, mi a kaszni és mi a lökhárító. A lökhárítók a legérdekesebb részei a kocsinak. Egy fekete darabból vannak és csak ezt a célt szolgálják, mivel a futóművet külön fölerősített kis műanyag idomok rögzítik. A lökhárító panel valami érdekes módon feszítették/pattintották a helyére mert mindenhol a fém rész alá került a vége. Még jó, hogy nem kellett leszednem. Viszont mivel a kaszni fekete lett, így a lökösöket krómimitáló színre festettem át. Ez kis csalás, mert a valóságban feketék voltak nagyrészt és csak egy részükön volt króm díszítés. Úgy gondolom a látvány érdekében ennyi változtatás megengedhető. A kerekek és a futómű teljesen épek voltak így azok érintetlenül maradtak, hirdetve a SIKU dísztárcsák optikai jellemzőjét. 












1 megjegyzés:

  1. Nagyon elegáns lett, valóban a fekete szín hozta ki legjobban ennek az autónak a karakterét.

    VálaszTörlés