2020. április 8., szerda

Az első

Ford Transit Supervan Nr.1
felújítás
UPDATE




A mai bejegyzés érdekességét az adja, hogy ez volt az első Matchbox témájú megjelenésem a neten. Mindez 2012-ben történt, bár kisautós felújításokkal és makettezéssel már azelőtt is foglalkoztam. Akkor lettem a Matchbox Memories bedolgozója és ezzel a felújítással debütáltam. Mivel az egész akkori bejegyzést kissé átformáztam, ismét olvasásra, nézelődésre bocsájtom.

  
Ez volt a kiindulási alap

A Supervan 2 története itt olvasható részletesen. A kisautó kissé megviselten került hozzám (szerintem egyből a homokozóból) amint azt a kép is mutatja. A felújítás szükségessége egyértelmű volt. A hangsúly ezúttal a dekoráció újbóli elkészítésén volt. Az új dekoráció az  eredeti autón levő dekort alapul véve azt egy kissé megváltoztatva (szebb Ford logo) és kibővítve került a helyére. Kibővítve, hiszen a Matchboxon eredetileg hiányoztak az első és hátsó Ford logok. A szerkesztést Corel Draw-val végeztem és leáztatós matricaalapra nyomtattam. A matrica vékony lakkozást kapott a felvitel előtt. A lámpákat is kifestettem így mindjárt életszerűbbé vált a furgon. Úgy gondolom, hogy összességében van olyan mutatós mint az eredeti MB, sőt (az eredeti tamponnyomatot megnézve) talán egy picit igényesebb is. A belseje egy komolyabb tisztítást, a fém részek rozsdátlanítást és egy vékony olajfilm réteget kaptak. 
 



És ez lett belőle
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése