Caterpillar D9G Dozer
(Matchbox)
átalakítás
100 éves Caterpillar ünnepi bemutató video.
Toyota HiLux 2018.トヨタ・ハイラックス
( Matchbox )
bemutató
A 2021-23 között kínálatban levő kis pickup bordó, világoszöld és fehér színekben jelent meg, egyféle kerékkel. Az Abe Lugo tervezte kisautó szépen mintázza az eredeti autó zömökségét. Szépek a részletek, a tamponnyomások nagyon aprólékosak, precízek. Az első lámpák mintája is szép, a hátsókat már én színeztem ki. A beltere azonban eléggé leegyszerűsített, a kormány például egy kicsi kis pizza... A plató üres, de szépen kialakított. Semmi különlegesség nincs benne de azért szépen illeszkedik a pickup sorba.
A Toyota HiLux a világ legkeményebb körülményei között virágzik több mint 50 éve, és „törhetetlen” hírnevet vívott ki magának, miközben olyan sorozattá fejlődik, amely a SUV-k kényelmét, biztonságát és technológiáját is biztosítja. Az 1968-ban debütált 4×2-es pick-up kis űrtartalmú benzinmotorral, a HiLux nyolc generáción keresztül haladva Ausztrália legkelendőbb járműjévé és a világ legnépszerűbb haszongépévé vált. Az évtizedek során elért előrelépések közé tartozik a dízel, majd később a turbódízel erőforrások, a 4WD változatok, az automata sebességváltók, valamint a szabadidős használatra szánt új kényelmi funkciók bevezetése. Igáslóként a HiLux számos szerepet töltött be szerte a világon – az ausztrál bányáktól a dél-amerikai szarvasmarha farmokig.
A modellpaletta legmagasabb fokozatát elfoglaló nyolcadik generációs Hilux a "Keen Look" formatervezési nyelvet használja karcsúbb fényszóróformával. Emellett mindazzal a szívóssággal, robusztussággal és legendás minőséggel, tartóssággal és megbízhatósággal büszkélkedhet, amelyek a Hiluxot a világ kedvenc pick-upjává tették. De azért ez már nem az a puritán munkagép vagy szerszám ahogy anno szerették. Ez a modell is erősen elmozdult a divatorientáltság felé. 18"-os könnyűfém keréktárcsákkal szerelve, robosztus megjelenése inkább a szemre hat mint a tudatra. Teljesen fekete belsővel rendelkezik, melynek minőségét a krómozott műszerfal burkolat és a zongoralakk betétek erősítik a műszerfalon és az ajtókárpiton, valamint a kormányon, a váltókaron. A vezető műszerfala is új, feltűnő, fehér háttérrel rendelkező számlapokkal és egy központi TFT-képernyővel. Még a kulcs is modellspecifikus, és az új elülső kialakítás sziluettvázlatát tartalmazza. A Hilux 2018 Special Edition az igényes szabadidős vásárlók igényeinek megfelelő stílust és felszereltségi szintet hangsúlyozva tükrözi a Toyota híres pick-upjainak európai eladásainak folyamatos növekedését, mint életmódot.
A HiLux-ot 12 országban gyártották, köztük Argentínában, Kolumbiában, Japánban, Kenyában, Malajziában, Pakisztánban, Dél-Afrikában és Thaiföldön, ahol Ausztrália járművei származnak. Első generáció, 1968 A HiLux név a „magas” és a „luxus” kombinációjából származik, jelezve a Toyota törekvéseit. A HiLuxot eredetileg Hino teherautó-specialista tervezte és építette, hogy betöltse a két meglévő pick-up – a Toyota/Hino Briska és a Toyopet Light Stout – közötti rést. Jeles karrierjét rövid tengelytávú 4×2 pick-upként kezdte, 1,5 literes, 55 kW-os benzinmotorral és négyfokozatú kézi sebességváltóval. A nyolcadik generáció a 2015-ös megjelenésű HiLux új, nagy nyomatékú turbódízel motorokat, fejlett hatfokozatú sebességváltókat, vastagabb és merevebb vázat, megerősített felfüggesztést és fékeket, valamint kibővített terepjáró képességet biztosít. A SUV-szerű jellemzők között szerepelt az előírásoknak megfelelőbb utazás, a csendesebb kabinok, valamint a magasabb szintű kényelem. Az ausztrál mérnökök hatéves programja során új, erősített felfüggesztési csomagot, fokozott alvázvédelmet és elektronikus vezérlőrendszereket hoztak létre, amelyeket a kavicson és terepen történő vezetésnél hatékonyabb működésre hangoltak.
A Matchbox pickupok sorába nagyon jól illeszkedő modell igen szép kialakítású. nagyon átjön az eredeti autó robosztus felépítése, de emellett az elegancia sugallata is megjelenik. Bár ez utóbbit azért a szín is befolyásolhatja. A 2021-es megjelenésű kisautó fehér változata azért inkább a közműszolgáltatók mindennapi munkaeszközére emlékezteti az átlag megfigyelőt. Kár, hogy ezt nem használta ki a cég néhány szebb, közműszolgáltatós logoval. Természetesen a metálbordó é metálzöld változatok a hoibbyautós használatra utalnak.
Különösen látványosak a padlólemez anyagából kialakított nagy sárvédőív szélesítések, melyek a szélesre húzott kerekeket összekötik a kasznival. Ettől is lesz olyan brutális a megjelenése. A lámpái elől tamponnyomatosak, és ez esetben szépen is sikerültek. Hihető, hogy az egy lámpatest, a különböző tükröződéseivel. A logo is kellően nagy, büszkén hirdeti a hovatartozását, mert amúgy a forma (az eredeti is) nem annyira egyedi, a márkajelvények levételével azért bármelyik hasonló kategóriájú pickuppal összekeverhető. érdekes, hogy a kerekei futófelülete sima, csak a szélén van némi mintázat imitáció. Visszagondolva a terepmintás convoy kerekekre, ez a visszalépés ismét elgondolkodtató.
Pozitívum, hogy a hátsó lámpák is festettek, sőt a hátsó felületet is megszórták típusjellemző feliratokkal. Talán a fekete lökhárítók érdemelnek némi kritikát, de nyilván ez már gyártástakarékossági megoldás: ugyanabból a padlólemezből nem lehet csillogó lökhárítót és fekete kerékív szélesítést csinálni.
Chevrolet Breakdown Van
(Matchbox)
átalakítás
Közepesen lejátszott autót vagy eredetire állít vissza a(z) (restaurátor) ember, vagy úgynevezett "restomod" állapotot alkot. Ez utóbbi annyit tesz, hogy a meglévő állapotból az eredetinek egy tuningolt, módosított változata alakul ki. Kicsit eredeti is, kicsit modernebb is, kicsit meglévő alkatrészek, kicsit egyedi alkatrészek elegye. Itt is ez történt.
Alvis Stalwart
(Matchbox)
bemutató update
Első pillantásra azt hinné az ember, hogy ilyen jármű márpedig nincs is, legfeljebb valami fantasztikus film holdjárójaként tudná elképzelni. Azonban igenis létezik, bár inkább a múlt idő lenne a jogos az egyre fogyó példányokat elnézve. Meggyőződésem, hogy érdemes néha szétnézni a régi dolgok között is, mert mindig akad valami érdekes látnivaló. A műszaki és történelmi háttérről nem is beszélve.
Az Alvis név maximum az angol kisszériás kocsikat igen mélyen ismerőknek ugrik be elsőre, pedig a gyár a múlt század középső harmadában elég sokféle személykocsit készített a versenyautótól kezdve a luxuslimuzinokig vagy elegánsabb sportkocsikig. Csak később, a kisszériás autógyárak hanyatlása után állt rá a haditechnikára. Azon belül is az érdekesebb vagy speciálisabb harckocsik, tankok és egyéb terepen és vízen is egyaránt (jól?) mozgó ilyen olyan felszereltségű szállítójárművek gyártására. (érdekesség, hogy minden típusmegnevezés „S” betűvel kezdődött.) Egy ilyen szállítójármű a 620-as sorozat is (620-624), Stalwart elnevezéssel, amit bátornak, rendíthetetlennek fordíthatnánk leginkább. A kocsi maga úgy is néz ki, mint aki előtt nincs akadály. Hat igen combos meghajtott kerék, magas fölépítés, robusztus kiképzés. A stabilitásról a látvány alapján ne beszéljünk, mert szerintem a súlypontja elég magasan lehetett, pláne megrakodva a kocsi szélességéhez képest. A kocsi szerkezeti elrendezését a röntgenrajz alapján lehet legjobban elképzelni. A 220 lóerős hatliteres Rolls-Royce motor hátul, a raktér alatt, a motor előtt pedig a váltó, a differenciálmű és a többi szerkezeti elem. A plató általában nyitva volt, esetleg ponyvával fedték be. A – bordázott vagy sima falú - oldallapok lenyithatóak voltak, a könnyebb rakodás érdekében. Viszont nagyon passzentosan kellett, hogy záródjanak... Elöl van a kicsi fülke mindenféle kisméretű ablakokkal. Ezekből kétféle verzió is volt egy kisebb felületű és később, a jobb kilátás érdekében egy nagyobb, mélyebbre lehúzott felületű ablakrendszer. A fülkével kapcsolatos érdekesség, hogy itt viszont nem bonyolódtak bele semmiféle nyitható és utána jól visszazárható ajtókkal, a fülkét a tetőn levő nyíláson keresztül lehet megközelíteni. Akinek ez még nem lenne elég, annak egy újabb érdekesség: a sofőr középen ült, két utasa pedig az ő két oldalán foglalt helyet.
A több, mint hatméteres kétéltű teherautó öt tonnát tudott szállítani a 24 köbméteres rakterében, vagy tízet vontatni. Harmincnyolc katona fért el rajta teljes felszereléssel. A vízen úszva hat kis kilövellő vízsugárral lehetett mozgatni a szerkezetet. Az összkerékhajtással együtt így már elég komplikált egységet alkottak, ami sok karbantartást igényelt ha megbízhatónak akarták tudni. Ezért a kizárólag szárazföldi használatú példányoknál a vízi mozgatóberendezést le lehetett szerelni, a súlymegtakarítás érdekében. Bár a negyven centis hasmagasság nem annyira kiváló jellemző a terepen, közútra pedig ott a hagyományos teherautó, mégis a differenciálmű nélküli hat meghajtott kerék - állítólag - kiváló mászási képességet biztosított. Nyilván nem a mély nyomvályúban. A kerekek oldalanként voltak meghajtva, ami azt is jelentette, hogy az egyik oldalt akár teljesen blokkolhatta is a sofőr ha szükség volt rá a talaj miatt, vagy csak helyben akart forgolódni. Az üresen is inkább kilenc tonnás üres önsúlyú behemót hetven(!) literes közúti fogyasztása meg biztosan sok gondot okozott az üzemanyag ellátásért és utánpótlásért felelős tiszteknek. Bár közúton annyira nem használták, mert a differenciálatlan kerekek hatalmas gumi abroncsainak súrlódása a beton vagy aszfalt felülettel a mechanika idő előtti elhasználósásához vezettek. Ilyenkor – hosszabb távra - trélerezték a gépet. Mint a legtöbb hadi teherautónak így ennek is voltak érdekes egyéni felszerelései. Például az elejére felszereltek egy lehajtható acél lapot, valószínűleg a felcsapódó víz ellen. Készült dízel változat is azonban eléggé költséges volt az ilyen verzióra való átalakítás.
Az Alvis többféle teherszállítót és egyéb felépítményt
készített az ő kis hatkerék-meghajtásos rendszerükkel, többek közt egy reptéri tűzoltó verziót is. Egy Alvis 622-es szerepelt a Tomb Raider 2-ben is. Több mint 1400 darab
készült belőlük még egészen 1983-ig. Ma már csak érdekesség az autó, de van aki turisták szállítására
használja, van aki rúzsreklámozásra.
A Matchbox 1966-71-ig gyártotta és kétféle színben adta ki. A többek által ismert fehér verzió mellett volt egy katonai zöld verzió is, katonai feliratokkal. Érdekes, hogy ez a ritkább és a fehér – nevezzük expedíciós olajkutatónak – a gyakoribb, holott a valóság éppen az ellenkezője. Olyannyira, hogy a kocsit el sem tudom képzelni a sivatagban ezzel a hasmagassággal és ezzel a fogyasztással, sem fehérben. Viszont tény, hogy nagyon jól mutat a színösszeállítás, a fehér alapon zöld-sárga dekoráció. Érdekes és nagyon finom az ablakok sötétzöldjének kialakítása, mintha nem is műanyagból lenne. Az első generációs Stalwartot mintázták meg, a kis ablakokkal. Bár a kisautó gyártása belenyúlt a Superfast korszakba is, a kerekét nem változtatták meg akkor sem. Ez nagyon jó döntés volt, hiszen ehhez az autóhoz csak ilyen kerék autentikus. A modell részleteivel nem érdemes ebben az esetben különösebben foglalkozni, mivel számtalan variáció és átépítés létezett. Az arányai rendben vannak, a technikai érdekességek pedig csak egy másik léptékben mutatnának igazán. Egy dolgot azért „lefeketepontoznék”. Az első lámpái nagyon fantáziahelyre kerültek. Még csak a közelébe sem próbálták tenni az eredeti helynek, ami ugye az övvonal alatt a kerekek belső felénél található. Cserébe jelvény és egyéb dombormű került a homloklapra.
Jópofa dolog az élénk sárga – ponyvát imitáló – egyben leemelhető fedés,
mert így még játszani is lehetett vele. Sőt, mivel eléggé tömör a szerkezet,
nagyon el sem lehetett rontani, nem tört le róla semmi kiálló alkatrész.
Tipikus túlélő darab. Mint ahogyan az enyém is az. Némileg reinkarnálódva. A
gyerekkor játszásait lezárva, egy időre dobozba került az Alvisom és csak jó
néhány évvel később, egy korai restaurálós szakaszomban került a felszínre
ismét. Mit is lehetne kezdeni vele? A múlt kalandjaihoz képest meglehetősen jó
állapotban volt, csak a matricái koptak le részlegesen. Ezek tehát nem
használhatók többé, viszont a fehér szín jó állapotban volt még. Katonai is és
fehér is. Ez egy nagy kérdés, bár a téli harcászati kamuflázs nem ismeretlen.
Viszont akkortájt itt Pécsett – a délszláv háború korrekt lezárása miatt - elég
sok IFOR feliratú és sokszor fehérrel telibefújt katonai jármű lófrált
haladt át. Innen jött az ötlet, hogy egy ENSZ színeibe öltözött autó legyen a
gyors és egyszerű megoldás. Kezdőként még nem állt olyan technikai lehetőség a
rendelkezésemre, ezért a meglévő Alphaset betűimből tettem rá a megfelelő föliratot.
Ezen kívül még a kerekeit festettem be fehérre, ahogy a nagyok is csinálták.
Tisztán látszik, hogy nem azonos a betűtípus de a következő nagyjavításig ez
így belefér azt hiszem. Amúgy meg fantázia az egész. Gondoltam én, egészen
mostanáig. Ahogy képeket keresgéltem az autóról rábukkantam egy UN feliratos, fehér színű
Alvis Stalwart terepjáró igen alaposan elkészített makettjére és egyből
igazolva vagyok. A fantázia valóság lett.
Ford150 Pickup
(Hot Wheels)
dualteszt, bemutató
Nem különösebben tetszik ez a 150-es. Európai szemmel nézve meglehetősen teherautós kinézete van, amit a méretei talán indokolnak is. A HW kisautója is teljesen ezt az érzést hozza, nagy kerék, nagy kaszni, mindenki álljon félre. A 2009-2012 között kínálatban levő pickup sokféle színben, sokféle dekorral kapható (volt). Igazi játékszer, a nagy kerekein jól gurul, kellően nehéz, még pakolható is. Az ülések+plató+lökhárítók csillognak a sok krómtól. Bár igyekeztek a részleteket is megmutatni tamponnyomat csak az oldalára került, a lámpák mentesültek tőle.
Renault 18
(Majorette)
felújítás
A Renault ezzel a modelljével egy
fapados családi autót kívánt létrehozni. A tervezésbe és a gyártásba sem
akartak túl sokat belefeccölni, így mindössze 18 hónap kellett az ötlettől a
gyártásig. Ehhez azonban szükség volt a jól bevált R12-es – mifelénk Dacia
1300-ként ismert – autó technikájára. Erre húztak rá egy modernebb, kornak
megfelelő kasznit. A szedán kialakítás mellett a későbbiekben kombi változat is
született. Érdekes kapcsolat a cég egyetlen sportosabb Fuego modelljével, mivel
igen sok elemük azonos. Az 1978 és 1989 között gyártott járgány motorválasztéka 1,4 és 1,6 literre korlátozódott, de az 1980-as évek elején
az erősebb Turbo és 2,0 literes Douvrin motoros modellek is bekerültek a
kínálatba, hogy növeljék a vonzerejét. alapvetően kéziváltóval szerelték de az
automata is rendelhető volt. Mindez eléggé ellentétben áll magának a kocsink a
puritánságával. Olcsó modell, olcsó megoldásokkal, közepesen jó technikával a
semmitmondó külcsín alatt. A rásegítés nélküli kormányzás és a fordulatszámmérő
hiánya a minimalizmus tárgyi leckéje. A csúcsváltozat kivételével még
háromcsavaros kerekeken gurult.
A kisautó kerék nélkül került hozzám egy óvodai selejtezés hulladéka kapcsán. A korának megfelelő Majorette-tömzsi kialakítású kisautó amúgy nem rossz, tehát az én olvasatomban ha egy autót fölismerek egyből, első látásra, akkor az rendben van. A valóságban persze nyúlánkabbnak tűnik, de ezzel sincs túl nagy baj és a magas építés is korjellemzőként elfogadható. Mivel ez az autó nagyon francia, nem is akartam alá tenni más, szebb kereket, így a készletemben levő Majo kerekeket tettem alá. Eredetileg is taxi volt, így kipótoltam a hiányzó tetőjelzőt, tettem rá párizsias feliratokat és már be is állhatott a német társa mellé.
