The Londoner promoter

 The Londoner (Daimler Bus 1972)

(Matchbox)

bemutató

 Az emeletes buszok sorozatában korábban már volt szó  erről a típusról. Ami azonban újra elénk hozza, az a konkrét példány különlegessége. A kisautó egy japán játékbolt vitrinéből került hozzám nemrég. Az érdekességét az adja, hogy a busz matricáján kimondottan az adott játékbolt felirata van. Nyitási promóciós ajándék volt egykor a kis doubledecker. Ennek megfelelően valóban nagyon limitált lehetett az ilyen megjelenésű és dekorációjú Matchbox buszok száma már akkor is, hát még ma. Arra vonatkozóan nincs információ, hogy a matricázás hol történt, de ez a fenti tényeken nem változtat.

 

Bravo

 Fiat Bravo

(Bburago)

felújítás

Versenyautó bármiből lehet. Még Bravoból is. Ha már  a kis 500-asból készülhetett akkor ebből miért ne. És mivel a kisautók között nem találtam ilyet, ezért csináltam egyet. 

A Bravo maga nem akkora szám a dizájnját tekintve. Egyszerű közlekedő edény, a maga korának stílusjegyeivel: minden kerek, gömbölyű, ritkák az egyenesek. A Bburago viszont teljesen precízen megalkotta a kisautót. Szépek a részletek, a lámpák külön elemek, a beltér is teljesen elfogadható. Persze ez játékautónak készült, annak viszont nagyon jó. Talán csak a kereke emlékeztet arra, hogy nem igazi gyűjtői modellről van szó.

Ami érdekessége a Bburago kisautóknak, az a kaszni rögzítése a padlólemezhez. Nagyon hasonló a régebben bemutatott Sablon-Jacques modellekhez. A lényege, hogy nem szegecselve vannak egymáshoz a kaszni és az alja, hanem a rendszámnak, lökhárítónak, hűtőrácsnak a kocsi belseje felé benyúló stiftjei vagy rugalmas, bepattanó kerete szorítja össze a két egységet.

 

A felújítás végeredményében egy sportosabb kinézetű, de a dekorációjában versenyautóra utaló kisautó kialakítása volt a cél. Ami ráadásul olaszos hangulatú. Tehát a dekoráció jobbára a Martini-Alitalia vonalon dőlt el.

W211

 Mercedes E Klasse Taxi

(SIKU)

felújítás

Az évente mintegy 200 000 darabot értékesítő E-osztály hagyományosan a Mercedes-Benz legjövedelmezőbb terméke. Története az 1936-os W136-os sorozatig vezethető vissza. Sajnos az 1990-es évek közepén Jurgen Schrempp vezetése alatt a Mercedes hirtelen eltért sikeres formulájától, felhagyva hagyományos mérnöki gyakorlatával, és költségcsökkentéssel magasabb haszonkulcsra törekedett. A fejlesztés átfutási ideje lerövidült, az eljárásokat egyszerűsítették, több mérnöki munka és alkatrész került kiszervezésre olcsóbb alvállalkozókhoz. Ezzel jött létre a W210, amely rossz minőségéről és megbízhatatlanságáról volt híres. A W210 E-osztály radikális stílusmódosításokat is vezetett be a fiatalabb vásárlók megragadása érdekében, ami elég megosztó lett. Bár a következő,  2002-ben debütált W211 javított néhány hibáján, az E-osztály még ezzel a modellel sem nyerte vissza páratlan hírnevét és egyedi identitását. A harmadik generációs „E”  maradt olyan, amilyen. Nem méltóan olyan ősökhöz, melyek tulajdonképpen az E Klasse elődeinek tekinthetőek: W120 „Ponton” (1953–1962), W110 „Fintail” (1962–1968), W114/W115 „állólámpás” (1968–1976), W123 „zöldséges” (1976–1984) W123

W124 „A Taxi”(1984–1995)

 Kétségtelen, hogy a kényelem és a kifinomultság az E Klasse Mercik legerősebb erénye, ahogy azt mindenki elvárta. Még tart az elmúlt két generáció organikus dizájnja, de már érzik a tervezők, hogy ez zsákutca. ideje lenne visszatérni a W124 egyszerű architektúrájához, ám ez csak a következő generációnál érhető tetten. Amúgy egy furcsa dizájn: profiljában konzervatívnak tűnik, de a részletekben már túlzottan agresszív. Folytatva, bár már kissé tompítva annak furcsaságát a dupla, különálló ikerlámpák már kissé hátradöntve de azért még uralták a homlokrészt. Bár a kocsi nagyobb volt elődeinél, miközben kevesebb belső teret kínált. Sok alumínium alkatrészt alkalmaztak a súly csökkentése érdekében. A 2001 és 2009 között gyártott széria karosszéria változatai: négyajtós szedán, ötajtós kombi, kétajtós kupé és kétajtós kabrió. A motorválaszték a négyhengeres 1,8-as benzinesektől és dízelektől a V6-os-on át egészen az 6,2 literes V8-ig terjed, vagyis 136-507 lóerő között válogathatunk. A V8-as kivételével minden benzinmotor egy „BlueEfficiency” nevű zöld technológiát alkalmaz. Ide tartozik az automatikus motorindító-leállítás funkció, a sebességváltás jelzőlámpája, az alacsony gördülési ellenállású gumiabroncsok és az elektromos hajtású perifériák, amelyek az igényeknek megfelelően fogyasztanak energiát, mint például a motorolajszivattyú, a generátor, a légkondicionáló és az elektrohidraulikus kormányzás, a négylengőkaros első és a többlengőkaros hátsó független felfüggesztés és az ESP.

 

 Az opcionális légrugózás folyamatosan változtatható, elektronikusan vezérelt lengéscsillapító rendszerrel működött együtt. Extraként elérhetőek voltak az aktív, többkontúrú ülések luxus fejtámlákkal és kétfokozatú menetdinamikai támogatással és masszázsfunkciókkal, a gumiabroncsok nyomásveszteség-figyelmeztető rendszere. Az adaptív első légzsákok és először a kétfokozatú överő-határolók, valamint az első utas automatikus súlymérése, valamint a további ütközésérzékelők még pontosabb, a tényleges baleseti helyzethez igazodó utasvédelmet tettek lehetővé. Az első utasok oldallégzsákjai, a nagy teljesítményű biztonsági öv-előfeszítők, az automatikus gyermekülés-felismerő, a borulásérzékelő és az ütközés-aktív NECK-PRO fejtámlák (2005-től) a jármű további elemei voltak. Ez volt az első olyan autó a világon, amely adaptív fényszórókat kínált. Ez az intelligens fényrendszer opcionális extraként volt elérhető, és öt különböző világítási funkciót tartalmazott.

 

 Az E-osztály méretének és tartósságának köszönhetően az autók gyakran taxiként is szolgálnak nemcsak az európai országokban, ezért a Mercedes-Benz gyárilag is kínál taxi specifikációt, valamint egyéb speciális célú járműveket (pl. rendőrségi vagy mentős módosításokat).

 

 Egy ilyen E500-as taxit is megmintázott nekünk a Siku, a sokféle egyéb típus mellett. A léptékét (1:55) tekintve olyan Sikus, vagyis önálló életre hivatott, nehezen illeszkedik a megszokott méretű kisautókhoz. Formára teljesen rendben van, jól fölismerhetően kiadja az áramvonalas Mercedes alakot, bár ha tizedmilliméterre megmérnénk, lehet, hogy kissé nyúlánkabbnak kéne lennie. A vékony üvegeken át, illetve a nagyra nyíló ajtókon keresztül a szépen kimunkált beltér is jól látható. De az a szürke színű műanyagpanel nem a legszebb árnyalatú.

A kerekei igyekeznek szépek lenni, de a piszkos-sötétszürke szín nem áll jól a könnyűfém felni imitációnak. A tamponnyomatok szépek, elsősorban a hűtőmaszkon illetve a motorházfedél elején a háromágú csillagos karikán vehetjük észre a szép kidolgozást.

 

A hozzám került kisautónak a kissé kopottas külsőjén kívül a mindkét oldalon eltört ”A” oszlop volt a hibája. Ezt finom mozdulattal történt visszahajlítással és ragasztással orvosoltam. A festés előtti szétszedéskor viszont meglepődtem, hogy mennyi alkatrészből áll a kisautó. Pláne egy mai Matchbox vagy HW egységhez képest. A dupla lámpák külön vannak fölerősítve, a hátsó lámpák szintén külön egységet képeznek. Külön két kis tüske tartja a helyén a hűtőmaszkot, illetve a tetőjelzőt is. A nyíló ajtókat egy közös, szegecselt elem tartja a helyén. Szegecselve van az ablakpanel és a beltér műanyagja is.

A felújítás során igyekeztem az eredeti állapot visszaadására. A Siku annak idején többször is alkalmazott a taximodelljeinek az oldalán valami egyedi dekorációt/reklámot a taxifeliraton kívül. Itt egy kis változatosságot vittem a dologba és némi hazai vonatkozású dekorációt készítettem oda. Stílusában hasonló, tartalmában kicsit testhezállóbb.

 

 

 

 

<<<-

 Karácsony 2024.

 

 

Carabo ismét

 Alfa Carabo

(Matchbox)

felújítás

A Carabo históriája már korábban is ismertetésre került, csakúgy, mint a gyári kisautó értékelése. Most azonban kicsit közeledett a kettő egymáshoz. Egy nagyon kopott példányt az eredeti autóhoz nagyon hasonlóra újítottam fel. Érdekes, hogy eredetileg nem így készült a Matchbox kisautója. Kétségtelen, hogy a lila-sárga kombó feltűnő, de mivel egyetlen eredeti példányról van szó, ezért nem igazán érthető.

Camino

 Chevy El Camino 1960

(Matchbox)

bemutató

  Kicsit kupé, kicsit pickup ez az El Camino. Egy kupé haszonjármű, amelyet a Chevrolet 1959–60 és 1964–1987 között gyártott, válaszul a Ford Ranchero sikerére. Az újdonság itt is az volt, hogy a szabványos kétajtós Chevrolet kombiplatformra épült, de a fülkét és a rakteret egy karosszériába integrálta. A 135 lóerős sorhatossal vagy 3,9-4,6-5,7 literes üzemanyag-befecskendezéses V8-asokkal (amely lenyűgöző 348 lóerőt tudott elérni) szerelték a nem kis  járművet.  Ehhez 3 illetve 4 fokozatú  manuális vagy 2 fokozatú Powerglide automata váltó tartozott. A végsebességet 210 km/h-ra becsülték. Egyetlen, középszintű Bel-Air felszereltségi szinten érkezett a külsejét tekintve, a belseje pedig az alsó kategóriás Biscayne elemeit használta. Alvázát a Chevrolet "Safety-Girder" X-vázas kialakítása és teljes tekercses felfüggesztése jellemezte, mindkettőt már az 1958-as modellévben bevezették. Az El Camino hasznos teherbírása 290–520 kg között volt. Az első széria második évében fényes fém "jet" rátétet és keskeny záródíszítést kapott, a padlóburkolatok közepes tónusú vinilből készültek. Nem lett olyan sikeres, mint amire számítottak, a megrendelések harmadával zuhantak, így a Chevrolet leállította a modellt.  Maga a forma is ludas lehet ebben. Az úttörő amerikai szedán pickupok egyszerűen nem csatlakoztak eléggé még az amerikai autóvásárlók igényeihez sem. Se nem pickup, nagy teherbírással, se nem coupé szép vonalakkal, sportossággal. 

Mindenesetre nagyon jó dolog, hogy a Matchbox azért megörökítette nekünk 2022-ben ezt a történelmi léptékekben nézve azért mégiscsak megemlítendő modellt. Szépen eltalált forma, bár az összhatást megint csak a kerekek, pontosabban azok szélessége rontja el. Nem lehet mindig oldalról nézni a kisautót…

 

 

 A kínált színek (metál-pasztellrózsaszín illetve metál pasztelzöld) megfelelnek a hatvanas évek amerikai szirupos világának, így talán csak a kicsit vastagabb de erősen ívelt szélvédőkbe lehet belekötni, ám nem könnyű az ilyen forma kialakítása ilyen kicsiben.

 

 

Bár van köztük vagy tíz év, mégis azért össze lehet vetni a két amerikai nyitottplatós batárt.

 

 

Kadett

 Opel Kadett C

(Matchbox)

bemutató

 

Az Opel Kadettet mindenki ismeri, meg jó eséllyel volt is neki egy ideig valamelyik változat – leginkább a kilencvenes években. De hogy a C Kadett melyik is volt pontosan, azt már kevesebben tudják.

 Az alsó-középkategória talán a legszerteágazóbb és legkeményebb piaci szegmens, hiszen ebben küzdve kell a gyártóknak a legnagyobb közönséget megszólítani, ráadásul gyakran pont ezeken a húzómodelleken múlik a siker vagy a bukás. A Kadetteknek hosszú története van, mert az első ilyen néven eladott kis családi autót 1936-tól kezdték gyártani. Még ha nem is vallják be, de azért népautóként tartották számon, elsősorban német nyelvterületen. Ennek megfelelően konfigurálták is, hasonlóan a wolsburgi gyártmányokhoz. Emiatt azért a konkurens Golfnak is igyekeznie kellett, bár a két modell a megegyező szegmens ellenére mégis teljesen más felépítést hordozott magában. A Golf már a mai építési trendek szerint keresztben beépített orrmotorral és elsőkerékhajtással operált, míg a Kadett maradt még a klasszikus iskola szerinti, hosszában elhelyezett erőforrással és hátsókerékhajtással.

 

 A C sorozat 1973 augusztusában jelent meg és ez volt az utolsó kis Opel, amely hátsókerék-hajtással rendelkezett. Az Opel bochumi üzemében készült 1979 júliusáig, addigra az Opel 1 701 076 darabot gyártott belőle. Ezek 52%-át Nyugat-Németországon kívülre exportálták, a legtöbbet Nyugat-Európa más részeinek piacaira. A brit származéka – a Vauxhall Chevette – néven futott a szigetországban. Az Opel volt az egyik első német autógyártó, amely megfizethető, családbarát kompakt autót kínált. A kompakt autók piacának koncepciója olyan erőteljesen fejlődött a „Wirtschaftswunder” német gazdasági csoda évei alatt, hogy az Opel 1962-ben teljesen új gyártóüzemet épített kifejezetten a Kadett számára a németországi Bochumban. A siker második kulcsa az volt, hogy soha nem pihent a babérjain, minden új generáció újabb újításokat hozott.

 A Kadett C családnak sok arca volt: egyrészt megbízható családi autó, máskor egy elegáns második autó praktikus hátsó csomagtérajtóval vagy akár egy sportos fényezésű verseny sportkupé. A modell az elődhöz képest a kornak megfelelő formában letisztult karosszériával villantott. A jellegzetes formatervezési jellemzők között szerepelt a lapos hűtőrács, a motorháztetőn a márkára jellemző törésvonalakkal.  A hatékony 1,2 literes, 52 vagy 60 lóerős teljesítményű motorok biztosították a megfelelő meghajtást. 1975 elején egy különösen gazdaságos, 1,0 literes, 40 lóerős teljesítményű benzinmotor csatlakozott a motorkínálathoz. Ennek ellenpontjaként, és a típus rugalmasságát bemutatandó az 1975-ös IAA-n bemutatott 105 lóerő teljesítményű, 184 km/órás végsebességű GT/E üzemanyag-befecskendezéses modellel pedig az Opel folytatta a Rallye Kadett hagyományát. Limuzinként, kupéként és kombiként is elérhető számos további változattal, köztük az érdekes targa-kabrioval az Aero-val. 1976-tól a pilótafülkében jól ismert versenyzők foglaltak helyet, akik a motorsport történelmét írják. Walter Röhrl és Rauno Aaltonen a 225 lóerős GT/E-vel sikeresek voltak a Monte Carlo Ralin és a Portugál Ralin. Röhrl és Jochen Berger szenzációs negyedik helyezést ért el a Monte-n, az Opel pedig a második helyezést érte el a teljes márkabesorolásban. Bár az automata sebességváltó a legtöbb modellen opcionális volt, az összes eladott Kadett túlnyomó többsége az erős, jól bevált és hagyományos négyfokozatú, teljesen szinkron sebességváltóval volt felszerelve.

 

A Matchbox 2022-es kiadású kisautója ismét telitalálat. Kiváltképpen az Opel színekben csillogó példányok vonzzák nagyon hamar oda, nemcsak a gyűjtők de a lelkes kis „fogyasztók” szemét is. A kisautó közelről is nagyon tetszetős. Bár a jelen példány nem a fent említett sárga-fehér színkombinációval bír, ez a - korra nem túl jellemző árnyalat - is szépen mutat. Az arányai tökéletesek, a részletek a helyükön vannak. A dekorációk (lámpák, feliratok) nagyon precízek szépek, látszik, hogy mindent beleadtak a jó minőség elérésbe. Talán az is közrejátszhatott, hogy egy viszonylag ismert – 1975-ös kiadású - népautó modelljéről van szó, amihez sokaknak (de inkább a középkorú vagy annál idősebb gyűjtőknek) akár személyes emlékük is társulhat. A rali vonatkozásról nem is beszélve. Nem is lehet gyakran látni a polcokon, hiszen azonnal elkapkodják.

 A széles kerekek ezúttal jól állnak a modellnek, mindhárom keréktípussal. Az első lámpáka sportos változatnál nincsenek kiszínezve, míg a másik két színárnylatnál azokra is jutott festék. A hátsó lámpák színezése és a hátsó rész feliratai tökéletesek. A dekorációs csíkok az ablakok körül a sárga-fehér változatnál nem szerencsések, ezt elhagytam volna. Mindazonáltal az egyik legkorrektebb és legszebb kisautó került ezúttal a vitrinbe az ősrégi Opel sorba.