ISO szerint

Iso Grifo

(Matchbox)

bemutató

Sokak gyerekkori kedvence. Nem véletlenül, hiszen első rápillantásra is hozza a brutális sportautók minden jellemzőjét: hosszú orr, rövid hátsó, íves üvegek, dupla elsőlámpa, mélyen ülő hűtőrács. Látszik rajta, hogy erőtől duzzad. Szimpatikus kisautó volt, bár sokat nem tudtunk róla gyerekkorunkban sem. Talán egyes filmekben feltűnhetett - vagy ez a típus vagy valami hasonló izomautó - ezért nagyon menőnek érezhette magát az akinek ilyen volt a birtokában.

Típustörténet röviden

Maga az autó gyártása sem volt túl hosszú, de azért voltak benne határozott kulcspontok. A második világháború után az olasz Renzo Rivolta robogógyártásra adta a fejét. Miután ez a lépés megvolt egy bizonytalanabb szegmenst vett célba: a miniautókét, ebből lett az Isetta, amit nem ő hanem a BMW vitt sikerre. Ezt követően - nagyot lépve oldalt - a sportkocsigyártást vette célba. A hasonló kaliberű olasz sportkocsik mellé szeretett volna fölzárkózni. Első modellje a Rivolta volt. A limitált példányszámú, a Ferrari és a Maserati vetélytársának szánt autót ennek megfelelően amerikai hajtáslánccal látták el, semmit sem bízva a véletlenre. A Chevrolet illetve Ford motorokhoz ötsebességes manuális vagy 3 fokozatú automata váltó volt választható. Kezdetben a legkisebb motor 300 lóerőt tudott. Ezzel már egyes fokozatban is száz fölé lehetett gyorsulni, de úgy látszik bizakodó volt a tulaj, mert a következő fokozat már az Iso Grifo volt. Giotto Bizzarrini tervező nevéhez köthető a modell, aki a korábbi modell rövidített padlólemezére készítette el a prototípust 1963-ban.

 

 

5,4 literes Chevy V8 motor került bele első körben, később ez a lökettérfogat még növekedett is egészen 7,5 literesig, így már  435 lóerő hajtotta a nem kis vasat. Mint minden kisszériás sportkocsinál itt is alkalmaztak más autógyáraktól vett alkatrészeket a motoron kívül is. A fékek például a Porschetől jöttek. A nagyobb motorok nagyobb hűtést igényeltek, így a motorház fedélen egy emelt kis pagodát képeztek ki, ami biztosan szükséges volt, de egyben meg is ölte az autó dizájnját. A kocsiból végül 413 példány készült 1974-ig, ebből egy db kabrio.

 

  A Matchbox kisautója nagyon szép kivitelezés, jól eltalált formával és részletességgel, annak ellenére, hogy nyithatók az ajtajai. Először 1968-ban jelent meg a kínálatban, sötétkék színben (de ezek között előfordult egy metálosabb árnyalat is), RW kerekeken, de fényes dísztárcsával. Az 1:61 léptékű modell ezzel a kerékkel igencsak kitűnt a többiek közül. Később (1970) megkapta a keskenyebb Superfast kerekeket, de még sötétkék volt a színe. 1973-tól lett csak széles a kereke, de ekkor már élénk kék színben lehetett csak hozzájutni. Ebből a sorozatból került a legtöbb a vásárlók közé, így ez a legismertebb is egyben. Jóval később 8dot kerékkel, fekete ablakokkal, sárga kasznival, gagyi matricázással, beltér nélküli verzió is megjelent, de ez már egy másik dimenzió, ezt most átugorjuk. Érdekes, hogy pont pirosban nem jelent meg, bár a valóságban azért elég sok képen látható ebben a színben. Furcsa, de a kor Matchboxos szokásának megfelelő az irdatlan nagy vonókampó a hátulján.

 

 Nálam most jött össze a legkorábbi és a legnépszerűbb kiadás, így össze lehet hasonlítani a kettőt. A kerekeken - és ebből fakadóan a padlólemezen - túl nem sok különbség van a kettő kisautó között. Illetve egy kis finom eltérés azért észrevehető a kasznin is: a kerékíveknél egy vékony szélesítést tettek rá, ami az eredeti autón is csak egy gondolatnyi.