Az autótervező sablon

 

LS 56-A BMC 1800 PININFARINA AERODINAMICA

(Matchbox)

bemutató

 

 

Az 1967-es Torinói Motor Show egyik meghatározó érdekessége egy lapos elnyújtott karosszériájú, hátul csapott végű, hosszú orrú meglepően szokatlan formájú Pininfarina konceptautó volt. A BMC Aerodinamica elnevezésű modellről akkor még talán csak a legbátrabb gondolkodású szakemberek sejtették, hogy meghatározó alapja lesz a huszadik század utolsó negyedében uralkodó autódizájnnak. Ettől függetlenül sikert aratott a koncepció, bár ez már mással is megesett és mégsem lett belőle sorozatgyártású következmény. Ez a forma azonban később valóban több szériamodell alapja lett, bár egyesek csak a Citroen CX-et (esetleg GS-t) látják meg benne utódként. Mindenesetre a kor megszokott háromdobozos autóformáihoz képest nagyon futurisztikusnak hatott 1967-ben, amikor például a Fiat 124 vagy a Ford Cortina volt a mértékadó dobozforma. A legömbölyített elülső rész, az áramvonalas formák és a merészen levágott hátsó rész az ötödik, felfelé nyíló ajtóval forradalmi újításként íródott be az autódizájn történelembe.

  

Az eredeti (goodwood.com)

A prototípus az angol BMC gyártotta fronthajtásos – és elég ortopéd kinézetű - Austin-Morris 1800-ra épült, erre utal a megnevezés is, bár nem a gyár megrendelése nyomán készült. A formát a Pininfarinánál dolgozó fiatal tervező Leonardo Fioravanti alkotta meg, aki többek közt a Ferrari Dino (1966), Daytona (1968) és Testarossa (1984) modelleket is magáénak tudhatja.

 

 

 Két és fél évvel a bemutatómodell után gördült ki a Citroen gyárából a GS, ami a prototípus kisebb változata alapján készült. Négy évvel később a Citroen csúcsmodellje a CX is megjelent. Ez a kocsi a részleteitől eltekintve szinte teljesen megegyezik a BMC Aerodinamica kialakításával.

 

 Ez a kisautó is beletartozik a prototípusokat bemutató Matchbox sorozatomba. Nézzük meg, milyenre sikerült a modell az eredetihez képest.

A Matchbox 1969-ben adta ki először, arany színben (majd pink és barackszínben), vékony Superfast kerekeken. Később, a kerék szélesedésével együtt megváltozott egy kicsit a kaszni is, konkrétan a hátsó keréknyílás íve a korább laposabbról körívesre változott, hogy elférjen az új kerék. Ez a megoldás agyonütötte az eredeti koncepciót, mely szerint a kerék nem jön ki a kaszni síkjában, hanem féli rejtetten azon belül marad, ahogyan azt a Citroen CX-nél is láthatjuk. A második sorozatra a narancs szín jellemző. De készült belőle kékeszöld, illetve jópár más szín is. Érdekes, hogy az eredetivel egyező sárga színben nem jelent meg egyik kiadásban sem. Viszont még egy felmatricázott „verseny” változat is található a kiadások között, nagy Gulf matricával az orrán és 17-es rajtszámmal az oldalán. Ez aztán az igazi abszurd. Egy prototípus versenyautó! Ami viszont megint furcsaság, hogy míg az eredeti autó balkormányos volt, addig a modell jobbkormányosra sikeredett. Talán így igyekeztek az angolok magukénak tudni az Austin alapokra készült olasz kocsit.

 A kisautót ebben az esetben is csak a prototípusról készült korabeli fotók alapján lehet mérlegelni. Így tekintve rá, az eredeti talán egy kicsit mintha hosszabb lenne, és a tetőíve is íveltebbnek tűnik. A „C” oszlop is lehetne filigránabb, ami talán jobban kihangsúlyozná az eredeti autó nagyobb üvegfelületeit. Viszont a modell részletei rendben vannak. Természetesen a hátsó kerékív az eredetinél is a lapos változat volt, mint a Matchbox első kiadásánál. A második kiadásnál a szélesebb kerekek miatt a kerékívet önkényesen durván elszabták.

 A kisautó felújításánál semmi extra dologra nem törekedtem, csak a prototípushoz hasonló sárga árnyalatú színezés volt a fontos.