2017. január 7., szombat

Restaurálás, átalakítás iskola, 1. rész: Előkészületek, szétszedés

Előhang

Ez az általam írt cikksorozat arról szól, hogy miként fogjunk hozzá és hogyan haladjunk a munkálatokkal ha egy kisautót szeretnénk átalakítani vagy felújítani. Úgy tapasztalom, hogy mindig akadnak újabb lelkes jelöltek, akik ezzel a ritka hobbyval szeretnék a szabadidejüket eltölteni. A fórumokat nézve jópár kérdés fölmerül a kezdőkben, ezekre is szeretnék választ vagy iránymutatást adni.Mi tagadás, időközben én sem tétlenkedem ezen a téren, és az egyre több kisautós manőverrel az én tapasztalatom is bővül, a képanyagom is nagyobb lett. Ezért gondoltam, hogy  az újabban megtapasztalt dolgokat is megosztanám az (örök)ifjú padavanokkal. 
 
  



Talán ott illik kezdeni, hogy mi az amit akarunk kezdeni egy hozzánk került kisautóval. Nagyon sok mindentől függ a dolog. Vegyük például a kocsi eszmei értékét. Ha nagyon öreg de csak kopott és nem törött, akkor elgondolkodhatunk, hogy így őrizzük-e meg az utókornak. Estenként még így is van értéke, ami egy kis netes kutatás után hamar kiderül (van aki saját értékelési skálát használ a kisautóinak a minőségét illetően és aztán ez alapján is szelektál ha döntenie kell a sorsa felől). Vagy eltesszük egy időre és amikor már profibban bánunk a restaurálás eszközeivel akkor látunk hozzá. Így nagyobb az esély, hogy valóban értéket adunk hozzá szemben egy elbaltázott festés vagy akár visszafordíthatatlanul tönkrement roncsolás által lenullázott anyaghalom létrejöttével.
 
Ez nyilván megmentendő, felújítandó


 
Ennek a felújítása már meggondolandó, hiszen a kisebb kopásoktól eltekintve - korához képest - jó állapotban van mechanikailag is, és eredeti rajta minden
 
Véleményem szerint lehet a régieket is felújítani, de a manőverek begyakorlása inkább a sok példányban forgó, duplikált vagy könnyen beszerezhető példányokon történjen. Ha valaki komolyan akar ezzel a műfajjal foglalkozni, akkor - már csak a felszerelések miatt is - nem rövidtávra gondolkodik. Így nézve pedig van idő és lehetőség a gyakorlatra is szert tenni. Amúgy meg megoszlanak a vélemények arról is, hogy a felújított vagy az eredeti, de kopott példány az értékesebb. Ezt mindenki döntse el maga. Nyilván ha nem kereskedelmi szándékkal újít fel valaki egy ilyen kisautót akkor mindenképpen értéknövelő. Ha piacra dobja, akkor viszont az említett dilemmával kell szembenéznie, mivel akadhat sőt, biztos, hogy akad olyan vevő(jelölt) akinél az alkudozás bázisát képezi a felújítás ténye, annak minősége esetenként fölösleges volta. Vagyis az én olvasatomban ha kereskedni akarsz a kisautókkal, akkor ne újítsd fel, tegye meg ezt az, akinek majd végül a vitrinébe kerül.
Az, hogy melyik autót újítod fel vagy alakítod át teljesen tőled függ. Ihlet, ötlet, fantázia kérdése az egész. Van olyan modell, ami adja magát az átalakításra de akad olyan is ami nehéz dió ilyen szempontból. Ezekhez nagyobb fantázia kell vagy marad a szimpla felújítás. Az átalakításról a későbbiekben lesz szó, ezzel nem is időzünk most. A felújítás esetében meg alapvetően két út van: Az egyiknél igyekszik az ember lehetőleg teljesen gyárira (esetenként annál akár jobbra is) felújítani a "vasat", beleértve a színárnyalatot, kereket, dekorációt, felépítményt. A másik esetben nem ragaszkodik a gyári etalonhoz hanem esetleg mást színt, kereket, dekorációt és egyéb kiegészítőket alkalmaz, de alapvetően nem változtatja meg az autó jellegét.
 
Ezek például kívánják a megújulást vagy az átalakulást, és a lehetőségek tárháza is igen bő

Nézzük akkor a kisautókat! Az ilyen kis fém+fém vagy fém+műanyag (a műanyag+műanyag kombináció ingerküszöb alatt marad) autókat az esetek döntő többségében szegecseléssel szerelik össze. Ez gyártástechnológiailag teljesen ésszerű, érthető és gazdaságos. Nem úgy a felújításnál. Egy felújítás - mint általában minden eszköznek a felújítása - a szétszedéssel, alkatrészekre való bontással kezdődő folyamat. A mi esetünkben ez a szegecsek lefúrásával kezdődik.

Készüljünk elő a műveletre, mert később sok bosszúságtól menekülünk meg. Először is ha egyedül csináljuk a műveletet, akkor megfelelő magasságú asztalt vagy egyéb támasztást keressünk. Ez a normál asztallap síkjánál célszerűen alacsonyabb legyen, hogy kényelmesen tarthassuk a fúrógépet, de alá is tudjuk támasztani. A fúrás helye alá tegyünk valamilyen használt papírlapot vagy újságot, mert a kipattanó fémforgácsok elég kellemetlenek tudnak lenni, ha beleragadnak bármibe. Ha kész a művelet akkor a papírt összehajtva a forgácsokkal együtt kidobhatjuk. Azt a papírt már másra nem célszerű használni, mert a beletapadt apró méretű fémszilánkok karcolnak.
 
Előkészülve a szegecs leforgácsolásához. Látszik, hogy egy kissé alacsonyabb asztalt használok erre a célra (is).

A szegecsek leforgácsolásához mindenképpen elektromos - akkus vagy hálózati - fúrót használjunk. Fém fúrószárral, kis fordulaton. A fúrószár legyen éles, átmérője a szegecs méretéhez igazodik. Előfordul, hogy a szegecsnek nagy a pereme, ekkor egy nagyobb átmérővel kezdjük a leforgácsolást, majd miután az alváz síkjához közelítettünk átváltunk egy kisebb átmérőre. Ez az átmérő már a szegecshez, pontosabban a luk átmérőjéhez igazodjon. Nem szerencsés ha a padlólemezen levő lukat kitágítjuk. Egyrészt nem szép, másrészt nehéz lesz a visszarögzítés, harmadrészt a szegecs több esetben pozicionálást is végez vagyis ha a nagyobb lukban lötyög a szegecs szára akkor a kaszni is elmozdul(hat) az alvázhoz képest.
Aki megteheti használhat ponthegesztés lefúrót is, ez a fúrószárnál keményebb anyagból van és van egy központosító hegy a lapos él közepén.
Az alváz=padlólemez a legtöbb esetben, mindkét szót használjuk majd. Ez az az alkatrész ami a kaszni alsó lezárását adja sokszor lökhárítókkal és lámpákkal együtt és amin legtöbb esetben a kerekek rögzítve vannak. Ez az elem általában egy vagy két szegeccsel van rögzítve a felépítményhez (egyszerűbb nevén karosszériához, még egyszerűbb nevén kasznihoz), de akad olyan érdekesebb megoldás amikor három szegecs is van erre a célra. Ezen felül előfordul, hogy az alsó rész és a beltér lebontása után az ablakokat képező panel - vagy egyéb alkatrész - is föl van szegecselve - legtöbbször a tetőre.
 
 
 Egy nagyobb és gömbölyű fejű szegeccsel összeszerelt példány
 
Egy apró szegeccsel szerelt fajta, vékony műanyag padlólemezzel. Ezt a fajtát nagyon óvatosan kell szétfúrni, mert a fúróhely megcsúszásával szétrombolódhat az egész eleje a padlólemeznek.

A szegecs lefúrását talán a legcélszerűbb kézben tartva végezni. Ennek több oka is van. A kisautók nagyon ritkán szögletesek annyira, hogy jól fölfeküdjenek az alátámasztásra. Annak általában puhának sőt rugalmasnak is kell lennie, azon kívül, hogy stabilan támaszt. Általában kúpos az autók eleje, amik a fúró erővektorától értelemszerűen hátrafelé csúsz(ná)nak el. Ezt kerülhetjük el, ha kézben tartjuk. Természetesen a kezünk egy stabil helyen támasztódjon alá, hogy nem mozogjon az egész, mert akkor már a fúrót is nehéz lenne megtartani a helyes irányban. Ezen túl fontos, hogy a fúró mindig merőlegesen álljon a szegecsre, így a legkisebb az esélye, hogy megcsúszik oldalra és - főleg műanyag alvázak esetén - pusztítást végezzen a nem kívánt helyeken. Kézben tartva mindig a helyes irányba állíthatjuk. A nyomási erővel is vigyázni kell, mert előfordulhatnak gyengébb, vékonyabb szerkezetű modellek is ahol egy nagyobb erőhatás nyomán például a tetőoszlopok eldeformálódnak. Ezt visszaállítani pedig szinte lehetetlen. A spiáter (ha még nem volna egyértelmű, ez a fém modellek anyaga) egy irányba mozgatható, visszafelé már általában törik. Vigyázni kell a kézi alátámasztásos módszernél a balesetvédelemremegelőzésre is, hiszen a kézben tartott kisautóról ha lecsúszik a fúróhegy, akkor az - általában - a kezünkbe fúródik. Tehát fontos az összhang minden téren.
 
Az általam helyesnek vélt és bevált technika, amikor mindig irányban tudom tartani a fúrót és az alátámasztás is stabil és nem teszi tönkre a kisautót

 
Itt látszik az, hogy miért célszerű kézben tartva alátámasztani

Van aki állványos fúróval dolgozik. Ez is lehet jó módszer csak az előbb említettek miatt az alátámasztást itt jobban át kell gondolni és jobban odafigyelve kell megvalósítani. Ha sikerül úgy lefúrni a szegecse(ke)t, hogy szorosan lehet csak lepattintani (műanyag alvázaknál nagyon óvatosan, mert a felújítandó kisautók műanyagjai sem fiatalok már, vagyis ridegebbé váltak az idők során) azzal a visszarögzítésnél tudunk sokat nyeri, mert csak egy minimális mennyiségű ragasztóra lesz szükség. A visszarögzítést a nagyon-nagyon haladók és jó fölszereléssel+anyaggal+ügyességgel rendelkezők csavarral is meg szokták tudni oldani. Ekkor a szegecs csonkba fúrnak egy nagyon vékony furatot és abba csavarnak bele egy megfelelően apró, fémbe való csavart. Lehet kísérletezni...
A ragasztós rögzítésnél talán a legalkalmasabb a pillanatragasztó gél. Ez pont annyira folyós, hogy be tud szivárogni az összeérő fém felületek közé és ott (még viszonylag kis mennyiség esetén is) stabilan rögzít. Én a szegecseknél szoktam mindenképpen megragasztani egy bő cseppel, de ha úgy ítélem meg, hogy nincs elég jó felfekvése ott a két elemnek akkor oldalt, a küszöb mentén a két kerék közötti részen a kaszni és az alváz közé is cseppentek egy keveset. A cseppentés itt nem is igaz már, mivel általában szűk résről van szó és ide mini csavarhúzó ( de bármi hegyesebb végű szerszám, fogpiszkáló alkalmas a feladatra) hegyével juttatok bele ragasztóanyagot. Ha nagyon stabil kötést akarunk, akkor a friss pillanatragasztóra szódabikarbónát kell szórni. Ez a kristályos anyag megszívja magát a ragasztóval és kőkemény anyaggá válik száradás után. Térkitöltésre is nagyon alkalmas.
Hát valahogy így kezdődik és végződik ez a kisautó felújítási folyamat.
Bejegyezte: dátum:
Címkék: , , , , , ,

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)