2021. december 12., vasárnap

Munkagépek 05: A német erőgép

 Tractor Shovel Hatra

(Matchbox)

felújítás

 


A kis munkagép modell egy 1961-es kiadású Hatra SL 125-ös homlokrakodót mintáz meg. Nem is rosszul, bár a lépték nem engedhet meg minden apróságot kialakítani, de erről majd később.



A Hatra cég - annak aki véletlenül nem ismerné - egy német gépgyártó vállalkozás volt, 1919 és 1973 között. Földmunkagépeket, úthengereket gyártott. Igazából semmi különös nem mondható el róla, tették a dolgukat és végezték az ország(ok) építését. Ami minket érdekel inkább, az az SL 125-ös homlokrakodó. Eléggé nagy méretű gép volt, közel embernagyságú ballonos kerekekkel, melyekre ha kellett még hóláncot is tettek a jobb tapadás érdekében. Szállítása jobbára tréleren történt. Egy 125 lóerős 9,5 literes hathengeres dízelmotor hajtotta. Trükkös hajtási rendszere volt, hiszen mind a négy kereke kormányozható volt. A 12 tonnás monstrum kanala 1,5 m3 földet tudott mozgatni egyszerre, vízszintesen 180 fokban is akár. A kanala helyére emelővillát is tudtak illeszteni.

Mindössze három évig volt gyártásban, de a cég fejlesztéseit és kínálatát tekintve ez nem tűnik kevésnek. Strapabíró képességének köszönhetően a német hadsereg is használta olykor, de sok területen népszerű volt, pl. a német katasztrófavédelemnél műszaki mentőszolgálatnál is. Még manapság is komoly irodalma van.


 
A Matchboxnál 1965-ben jelent meg először. Az a korszak volt, amikor is a német technika eléggé jól prezentált volt a kínálatban, teherautók, kisbuszok, személyautók és munkagépek is voltak köztük. Az 1:100 léptékű homlokrakodó modell a kínálatban négy évig szerepelt, sárga, piros, sárga-piros, narancs és fakó narancs színben. Elsősorban fekete gumiabroncsokkal szerelték de volt egy sorozat szürke színű is. A felni vagy sárga vagy piros műanyag volt, vastag, merev tengelyekkel. Ablak és beltér nélkül formázták meg, ami azért érdekes, mert ennél már sokkal remekebb belteret/figurát szobrászkodtak munkagépbe mintegy tíz évvel azelőtt. Pedig ez a méret még nagyobb is annál.

A részleteket tekintve először a mozgó alkatrészeket vehetjük szemügyre. Mindjárt látszik is egy kis turpisság: az eredetileg dupla emelőkarokat (amik valójában természetesen külön mozogtak) itt simán egybeformázták, mindössze egy kis bemarás jelzi, hogy körülbelül milyen is lehetne. A karok vastagsága is szerintem alulméretezett, mert a valóságban arányait tekintve robosztusabbnak tűnnek. A kanál a karokhoz fixen rögzül, ami szintén visszalépés technikailag, mert jóval korábbi modelleken már mozgott az is (igaz, hogy a fejlesztés során azt is fixszé varázsolták, tehát valószínűleg nem tűnt praktikusnak és ezért a továbbiakban sem alkalmazták, bár technikailag lehetséges volt). Padlólemeze van, tehát nem látni át az üvegmentes ablakokon a földre.

 

 
 
A karok a laza szegecselésnek köszönhetően szépen mozognak föl le és a zsámoly is szépen fordul a tengelye körül az alvázon. Mechanikailag tehát nincs benne kivetnivaló. Arányaiban is megfelelő: Részleteiben: a motorházfedélből kiálló négy kis pöcök valójában 2+2 és kettesével másmilyenek. Még a lökhárító kialakítása is ok. A hűtőrácsimitáció is. De a nagy látvány, a pótkerék a motorházfedélen abszolút hiányzik (Kiegészítettem vele.). Pedig nagyon mutatós lett volna. Viszont nagyon nem praktikus és költséghatékony egy ekkora kisautónál (78mm hosszú). Mondom ezt azért is, mert a Matchbox kiadta King Size méretben is és ott már rendben vannak a emelőkar vastagságok, a mozgó alkatrészek, a színes üvegezés és a pótkerék is.



Az én kis munkagépem törötten, hiányosan, darabokban érkezett hozzám, így a mozgó részek darabjaiból kellett ismét egy elfogadható kinézetű összképet alkotni. Ragasztással, faragással alakítottam vissza az eredeti állapotot. Pótolnom kellett a mozgó rész tengelyét is. A színe a jellegzetes munkagép sárga lett. Nagy kihívás volt a gumiabroncsok pótlása. Itt igénybe vettem egy 3D-s nyomtatót, amivel egy kicsit ballonosabb gumikat nyomtattam ki. Természetesen elkészítettem az ötödik kerék tartóelemét és így rákerülhetett a nyomtatott kerék is.  Kapott a tetejére egy sárga villogót is a valósághűség kedvéért. A dekoráció fantázia-alapú, de az ilyenkor szokásos elemeket tartalmazza.














 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése