Delta

 Lancia Delta Integrale

(Hot Wheels)

átalakítás

  A Lancia Delta a valaha volt egyik legsikeresebb raliautó, hiszen 1987 és 1992 között hatszor nyerte meg a gyártók rali világbajnokságát. A B csoport megszüntetése után a Lancia kénytelen volt az összes többi gyártóhoz hasonlóan az A csoportos autókkal versenyezni. Ám ahhoz, hogy ide eljussunk, jóval korábbról indul a történet.

 

A Giorgetto Giugiaro tervezte közönéges csapotthátú Lancia Delta nem volt egy kiemelkedő modell az akkori alsó középkategóriában. Ötajtós, orrkerék meghajtású átlagos családi autónak volt tekithető. Nem volt ezzel egyedül, hiszen mint a legtöbb (talán az RS200 kivételével az összes) akkori raliautó, egy jól bevált utcai modell átlényegítéséből alakult ki. A Delta esete is hasonlóképpen alakult. Az 1979-ben bemutatott és 1980-ban az Év autójának is megválasztott 84 lóerős – elöl még szögletes lámpás - tömegterméket a megfelelő szakműhelyekben jól hangolt raliautóvá varázsolták. A végén már több mint kétszáz lóerős gép többszörös fejlődési stádiumon ment keresztül. A kétliteres motor erejét Garrett turbóval támogatták, a karosszéria szélesítéseket kapott, a meghajtás már mind a négy keréken történt (három differenciálművön keresztül). A kocsi végül 220 km/h-ás végsebességre volt képes. 

 

 A raliautót a rali-világbajnokság 1987-es szezonjában mutatták be, és 1992-ig uralta a rali világbajnokságot. Összességében 46 WRC-győzelmet aratott, és zsinórban hatszor nyerte meg a konstruktőri bajnokságot. Az ekkorra már elöl négy kerek lámpás Lancia a legerősebb autók közé tartozott, viszont a rossz súlyeloszlás (a Delta mindig orrnehéz volt) és a kevésbé kifinomult ZF ötfokozatú sebességváltó nem titkoltan a hátrányai közé tartozott.  Az 1991-es szezon második felére a Lancia kifejlesztette az „Evoluzione” változatot. Ez a végső evolúció merevebb karosszériájával, szélesebb kerékíveivel, nagyobb kerekeivel és fékjeivel, jobb felfüggesztésével és aerodinamikájával, valamint erősebb motorjával a legtöbb esetben 5-6%-kal gyorsabb volt a többieknél.

Az 1991. szeptemberi Frankfurti Autószalonon bemutatott, alaposan átdolgozott Delta HF-et „Delta HF integrale” néven neveztek el, de amely inkább „HF integrale Evoluzione” vagy egyszerűen „HF integrale Evo” néven vált ismertté. Az Evoluzione autókat 1991 októbere és 1992 között gyártották. A győztes 1991-es rali-világbajnokság szezon végén, ahol a HF integrale 16v megnyerte a pilóták és a gyártók bajnokságát is, a Lancia hivatalosan is visszavonult a ralizástól.

A turbófeltöltésből adódó plusz igénybevételek elviselésére az olajrendszert megnövelt kapacitással és olajhűtővel, valamint a hengerfejeket nátriummal töltött szelepekkel korszerűsítették. A lengéscsillapítókat, a rugókat és a kormányzást áthangolták, a gumik pedig szélesek, 175/65 Michelin TRX méretűek, R 340 könnyűfém keréktárcsákon. A HF külseje viszonylag visszafogott: a változtatások a hűtőrácson lévő ezüst "HF" jelvényre korlátozódtak, a mélyebb áll légterelő, fekete díszítés, mint a GT-nél, fekete tetősín díszlécek, fekete oldalszoknyák kis ezüst "turbó" jelvényekkel a hátsó kerekek előtt az 1982-es feketére festett tetőspoiler, a motorháztető rácsán légbeszívó burkolatok, bronz árnyalatú atermikus üvegek és nyolcküllős könnyűfém keréktárcsák. Körülbelül tízezer Delta HF készült két éves gyártási időszak alatt. A HF mozaikszó – amelyet utoljára a Stratos-nál használtak – a „high fidelity” rövidítése, és 1966 óta alkalmazzák a Lancia autók sport- és versenyváltozataira.

 A Hot Wheels jól ráérzett ennek a jelentős sporttörténeti autónak a megjelentetésére, hiszen hiányzott a kis versenyautóim (Ford Escort, Ford RS200, BMW M3, Porsche 959, BMW 02, Ford Capri, Audi Quattro) sorából is már régóta. A megformálása szokás szerint nagyon igényesen, magas színvonalon történt, a kevéssé autóismerők is egyből felismerhetik.  Szép méretes de egyszerű felnit tettek alá, ami megint csak az adott versenykorszak jellemzője volt. A fehér alapszínű autó tamponozása a kisautó elején teljesen rendben van (lámpák, hűtőrács, stb.) a kocsi oldalán még látszik az igyekezet, de már hanyatlik a színvonal így a kisautó hátsó végén pedig teljesen elfogytak a színek. Az oldalán levő matricák nem tűntek kimondottan rossznak, de jellegtelennek mindenképpen, így ezeket lemostam. És adtam a deltának egy valóságközeli színezést, valóságos matricákkal. Így azért jobban visszaadja a kor ralihangulatát. Nem törekedtem egyetlen meglévő autó lemásolására sem, a látvány a fantázia szülötte, némi valóságalappal.

A kisautót a Hot Wheels dílerem biztosította